Jól vizsgázott a kaposvári KÖTÉL

Megfelel a szakmai elvárásoknak, így továbbra is önálló beavatkozó egyesületként működhet a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület. Az erről szóló igazolást a sikeres minősítő gyakorlat után vehette át az Egyesület – tájékoztatta szerkesztőségünket a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. 

 

 

A gyakorlat feltételezése szerint egy kaposvári üzemben csaptak fel a lángok, ahol két dolgozó a füsttel telítődött helyiségben eszméletét vesztette. Az önkéntes tűzoltók rövid időn belül a helyszínre érkeztek, ahol teljes védőfelszerelésben, vízsugár fedezete mellett, mentőálarccal vitték ki a lángoló épületből a sérülteket, majd eloltották a tüzet. A közlemény szerint az önkéntesek minden gyakorlati elemben bizonyították felkészültségüket. A feladatokat szakszerűen és összehangoltan hajtották végre az önkéntesek. A gyakorlatot Tarlós István tűzoltó ezredes a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese értékelte, az ezredes hangsúlyozta, hogy a KÖTÉL Egyesület az elmúlt évek káreseményei során derekasan helytállt, amikor csak tehette segítő kezet nyújtott a bajba jutottaknak. 

Fotó: SMKI

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!