Jogerősen börtönbe küldték a gyermekeit veszélyeztető nőt

Jogerősen nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék csütörtökön azt a komlói nőt, aki elhanyagolta kiskorú gyermekeit, testi, értelmi, erkölcsi fejlődésüket veszélyeztetve. A bíróság döntésével helybenhagyta a Komlói Járásbíróság tavaly decemberi határozatát.

A törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: a családi pótlékból, a gyermekei után járó segélyből, rendkívül szegényes körülmények között élő nő három kiskorú gyermeket nevelt a komlói családok átmeneti otthonában.

Az anya nem gondoskodott arról, hogy gyermekei az évszaknak megfelelő öltözetet viseljenek, rendszeresen koszos, vizelettel átitatott ruházatban járattaőket óvodába. Legkisebb gyermekét egész nap a kiságyban hagyta.

A gyermekeket nem is táplálta megfelelően, és a szükséges orvosi vizsgálatokra, szemészeti kezelésekre és védőoltások beadására sem vitte el őket.

A vádlott több alkalommal bántalmazta gyermekeit. Az esti órákban elment az ismerőseihez inni, gyermekeit egyedül hagyta a lakásban, és csak másnap ment vissza hozzájuk.

A vádlott nevelési, felügyeleti, gondozási kötelességeinek súlyos megszegésével kiskorú gyermekei testi, értelmi, erkölcsi fejlődését veszélyeztette, ezért korábban a Komlói Járásbíróság a nőt nyolc hónap börtönre ítélte.

A vádlott fellebbezését követően, a másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, így az ítélet jogerőssé vált.

Fotó: police.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!