Jelentős vasúti beruházások várhatók a Balatonnál is

Újabb jelentős fejlesztés előtt áll a hazai vasúthálózat a következő 10-15 évben, a pályahálózat korszerűsítésére, a járműállomány fiatalítására és a kapcsolódó fejlesztésekre "ezermilliárd" forintokban mérhető a forrásmennyiség - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden Nagycenken.  

Mosóczi László a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. üzemeltetése alatt álló nagycenki Széchenyi Múzeumvasút fejlesztéseinek átadóján azt hangsúlyozta, hogy egyre több jövőbemutató újdonság jelenik meg a hazai vasúti közlekedésben. Részletezte, hogy az elmúlt években megújult a dél-balatoni vasútvonal, a kivitelezők körülbelül egy hónap múlva befejezik az első észak-balatoni szakasz korszerűsítését is. A nyári főszezon kezdetére 55 kilométeren villamosítják a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti szakaszt. Az első ütemet újabbak követik majd, a Tapolca-Keszthely irányú folytatás előkészítése jelenleg zajlik - mondta. Hangsúlyozta, hogy középtávú cél a Balaton körbejárhatóságának megteremtése "tiszta, tájba illő vasúttal". Az államtitkár a kisvasutakat érintő beruházásokról azt mondta, hogy a MÁV a balatonfenyvesi önkormányzattal együttműködve újjáépíti az Imremajor és Csisztafürdő közötti nyolc kilométeres kisvasutat, emellett elkezdődik a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút Csillebérc állomásának rekonstrukciója. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!