Jelentős közlekedési fejlesztések előtt áll Pécs és Baranya

A dél-baranyai régió talán legnagyobb hátránya, hogy közlekedési szempontból zsákjellegű terület. A helyzet változóban van, hiszen már gőzerővel épül az M6-os autópálya folytatása Mohácstól a horvát határig, valamint az állam segítségével a pogányi repülőtér is felébredhet tetszhalott állapotából - olvasható a Pécsi Újság hírportálon, mely úgy fogalmaz: túlzás nélkül állítható, hogy az előttünk álló években soha nem látott közlekedési beruházások kezdődhetnek Baranya megyében. 

 Kővári János, a Fidesz–KDNP pécsi országgyűlési képviselő-jelöltje a lap érdeklődésére elmondta, jó esély mutatkozik arra, hogy a tervek szerint az ország nyugati (Szombathely, Kőszeg) és keleti (Békéscsaba, Debrecen) részét összekötő M9-es sztráda Pécset is érinti, illetve az új mohácsi Duna-hídon át vezet majd Szeged felé. Úgy tudjuk, a baranyai megyeszékhely és Kaposvár közti kétszer kétsávos út nyomvonalát heteken belül kijelölhetik, amely az M60-as új szakaszához is csatlakozni fog. 
Fotó:magyarepitok.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!