Jeges fürdőzések világszerte, és megyénkben is

Bár kellemes tavaszias időjárással köszöntött ránk az újév, mégsem mondhatnánk, hogy kimondott strandidő lett volna. Ennek ellenére több helyütt is csobbantak a szabadvizekben. pl. a Balaton északi partján és a Desedán is.

Különleges akciókkal várták a fürdők Szilveszter éjjel és Újév napján a vendégeket, de az igazi kuriózum mégis a jeges vizes fürdés. Az Ábrahámhegy SE már nyolcadik alkalommal rendezte meg a különleges szilveszteri fürdőzését a Balatonban, az Esztergomi Jegesmedve Baráti Egylet tagjai pedig 2022. január elsején mártóztak meg a négy fokos Dunában. Újévi csobbanás volt Rómában és Berlinben is, a jeges vizes fürdőzéseknek azonban igazi nagy hagyománya az északkelet-angliai Scarboroughban van, ahol a résztvevők jelmezben futnak bele az Északi-tengerbe egy jótékonysági adománygyűjtő rendezvény keretében. Azonban Kaposvár sem maradt ki a sorból, a nagyjából 3 Celsius-fokos Desedában is csobbantak páran. A KaposvárMost úgy fogalmazott, hogy többgenerációs pancsolás zajlott, hiszen a kicsiktől az idősekig valamennyi korosztály képviseltette magát. Az Újévi loccs elnevezésű akciót második alkalommal szervezte meg Sörös Rita szobrászművész.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

3. Advent

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!