Így kerülje el az áldozattá válást – A rendőrség tanácsai az ünnepekre

A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít a megemlékezés nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények és közlekedési balesetek megelőzésére. 
 

A közelgő mindenszentek és halottak napja alkalmából egyre többen látogatják meg a temetőket, hogy ott virággal, koszorúval, mécses gyújtásával emlékezzenek elhunyt szeretteikre. Azonban nem mindenki ebből a célból érkezik a temetőbe. A rendőrök tapasztalatai azt mutatják, hogy ilyenkor gyakrabban fordulnak elő gépkocsifeltörések, kerékpárlopások a temetők környezetében, illetve többször történik, hogy a sírokról ellopják a virágot, koszorút vagy kegytárgyat, esetleg az őrizetlenül hagyott táskát. Ebben az időszakban zsúfoltabbak lehetnek a tömegközlekedési eszközök, ahol különösen figyelni kell értékeink megóvására, a zseblopások elkerülésére.
Ebben az időszakban sokan autóval közelítik meg a temetőket. Ezekben a napokban a közúti forgalom az átlagos többszörösére nő, ezért fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a közutakon, elsősorban a temetők környékén és az oda vezető utakon. A rendőri jelenlét elsősorban a forgalom segítésére irányul, de természetesen a szabálytalan közlekedők ellen is fellépnek majd.

Bűnmegelőzési tanácsok:

  • A temetőben a táskáját és egyéb értékeit egyetlen pillanatra se hagyja őrizetlenül! Ne vigyen nagyobb összegű készpénzt, értéket magával, ne tartsa PIN kódját bankkártyája mellett, vagy arra felírva!
  • Ha kerékpárral, vagy gépjárművel érkezik, lehetőség szerint a kijelölt, őrzött és kivilágított parkolót vegye igénybe! Járművét gondosan zárja le/be, értéket az utastérben, látható helyen ne hagyjon!
  • Ha tömegközlekedési eszközön utazik, értékét a belső zsebében, táskáját testközelben tartsa, feltűnő ékszert ne hordjon látható helyen!  
  • Idős rokonait, szomszédjait kísérje el a temetőbe, így jobban tudnak egymás biztonságára, értékeire vigyázni!   
  • Baleset-megelőzési tanácsok:

 

Számítson a lassabb haladásra, legyen türelmesebb, kerülje a felesleges kockázatvállalást!

  • Utazás előtt ellenőrizze gépkocsija műszaki állapotát!
  • Minden esetben vegye figyelembe az időjárási, látási és útviszonyokat, és annak megfelelően válassza meg sebességét!  
  • A gyalogosokra különösen figyeljen, mivel ők a közlekedés legvédtelenebb résztvevői! Rövidebbek a nappalok, a sötét ruhában közlekedő gyalogosokat még nehezebb észrevenni. 

Fotó: police.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!