Horváth László nyerte a balatonfüredi prímásversenyt

Horváth László nyerte a Balatonfüred és a Hagyományok Háza közösen rendezett prímásversenyét, melyet az Anna-bál hetében rendeztek meg - tájékoztatta a zsűri elnöke szerdán az MTI-t.

Radics Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása elmondta: a második helyezett megosztva Farkis Béla és Váradi Gyula lett, míg a harmadik helyen Oláh Dávid végzett. A zsűri különdíjban részesítette a klasszikus zenei múlttal a cigányprímások közt is versenyző Sztojka Zoltánt és az egyetlen női prímást, Bordás Georginát, valamint a legfiatalabb indulót, a 12 éves Bujka Leonárdót. A kilencedik alkalommal megtartott versenyt Balatonfüred és a Hagyományok Háza egyik évben autentikus népzenét művelő, a másikban cigányzenét játszó prímásoknak hirdeti meg. Idén a cigányprímások mérték össze tudásukat kedden és szerdán a zsűri előtt, melynek tagjai Radics Ferenc mellett ifj. Kállai Kiss Ernő, a Margitszigeti Danubius Nagyszálló zenekarvezető prímása, valamint Roby Lakatos magyar hegedűvirtuóz voltak. A díjazottak szerda este gálaműsort adtak a balatonfüredi Gyógy téren felállított színpadon.

fotó:hagyomanyokhaza.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!