Honvédségi ruházatot és kamionról leemelt járólapokat is sikkasztottak

A Nagyatádi Járási Ügyészség kisebb értékre elkövetett sikkasztás vétsége miatt emelt vádat azzal a két férfival és egy nővel szemben, akik közül a kamionsofőr vádlott társai segítségével közel 300.000 forint értékű olasz import járólapot tulajdonított el – tudtuk meg az Ügyészség szerkesztőségünknek megküldött közleményéből.

A vád szerint a legidősebb vádlott önkéntes tartalékos katonaként több honvédségi ruhadarabot birtokolt, azonban az összesen 77.300 forint értékű ruhákat 2019 októberében és 2020 januárjában eladta. A vádlottak továbbá megállapodtak abban, hogy a kamionsofőrként dolgozó fiatalabb férfira bízott áruból egy kisebb mennyiséget értékesítenek azért, hogy pénzhez jussanak. A férfi 2020 júniusában Olaszországból tartott hazafelé, amikor telefonon értesítette barátnőjét, hogy mikor és hol találkozzanak. A nő és az idősebb vádlott egy bérelt furgonnal a megbeszélt helyre mentek, majd a férfiak 60 doboznyi járólapot pakoltak át a kisteherautóba. A terheltek azonban a Nagyatádra szállított járólapokat már nem tudták eladni, mivel a nyomozó hatóság lefoglalta azokat. Az ügyészség – tárgyalás mellőzésével - a férfiakkal szemben felfüggesztett fogház büntetést indítványozott, míg a nővel szemben próbára bocsátást.

fotó: magyarugyeszseg

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő Testületének 2022. április 21-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!