Hévíz is követi a barcsi könyvtár példáját

Hévízen május 1-jétől, az elmaradó városnapi programok helyett "házhoz viszik" a zenét a város több utcájába, a könyvtárból pedig a kölcsönözni szánt könyveket viszik ki a lakóknak - közölte az önkormányzat. D

A Gróf I. Festetics György Művelődési Központ a május 1-jére eső város napja alkalmából a hévízi lakóknak azzal kedveskedik, hogy Varga Endre fuvolaművész és Bódis Bettina énekes jóvoltából "házhoz szállítja" a muzsikát. A különleges városnapi szolgáltatás péntek délelőtt indul és jövő keddig tart. A két muzsikus délelőttönként egy-egy több utca által határolt tömbben örvendezteti meg a lakókat zenével, de kiemelt figyelmet kap a Hévízen működő két idősotthon. Mindezen túl a városi könyvtár májustól házhoz szállítja a kikölcsönözni kívánt könyveket. A szolgáltatást kizárólag a Hévíz területén élő, már beiratkozott, vagyis olvasójeggyel rendelkező olvasóik vehetik igénybe úgy, hogy  a hét elején telefonon leadják a kívánt könyvek listáját, csütörtökönként pedig kiviszik azokat a könyvtár dolgozói. Alkalmanként maximum öt könyvet és legfeljebb két hétre kérhetnek az olvasók, akiktől egyeztetett időpontban viszik majd vissza a köteteket a könyvtárosok.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2020. május 25.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!