Hetedmagával próbálta meg átszelni a Balatont egy fiatal vitorlázó

Szinte minden napra jut egy-egy kalandos mentés a Balatonnál. A héten eddig egy vitorlás próbálkozás viszi a prímet.
 

A fonyódi vízirendőrök csütörtök délután a Révfülöp előtti vízterületen járőrözés közben a parttól mintegy másfél kilométerre egy vitorlás csónakot észleltek, amiben nyolc, 16 és 18 év közötti fiatal tartózkodott. A kalandorok Balatonboglárról indultak, és az északi partra próbáltak átjutni, de a csónak erősen túl terhelt volt, valamint kötelező felszerelések is hiányoztak róla - írta a kapospont. A mindössze fürdőruhában útnak indulók magukat összehúzva, remegve fáztak, ezért az egyenruhások azonnal a szolgálati hajóba emelték őket, takarót és védőruhát adtak rájuk. A bajba jutott fiatalokat a csónakkal együtt a balatonboglári kikötőbe szállították, ahol a vitorlás vezetőjével szemben a hajózási szabályok megsértése miatt helyszíni bírságot szabtak ki. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajbajutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon!
Fotó:police.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!