Három somogyi tűzoltó tett esküt

A sikeresen végzett tűzoltók ünnepélyes esküjétől volt hangos a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság épülete előtti tér. A somogyi újoncokat első szolgálati napjukon Tarlós István tűzoltó ezredes, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese köszöntötte.

Az újoncok a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ kiképzését tudhatják maguk mögött. Ötszázhatvannégy órában sajátították el mindazon elméleti és gyakorlati ismereteket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy tűzoltóvá váljanak. A központi ünnepségen dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, a katasztrófavédelem vezetője mondott köszöntőt. Az altábornagy arra emlékeztetett, hogy a tűzoltók feladata nem változott az első hivatásos tűzoltóság megalakulása óta. Gróf Széchenyi Ödönt, a hazai tűzvédelem alapítóját idézte, amely szerint: „Legszentebb feladatunk a bajbajutottak mentése”. A főigazgató azonban hozzátette, hogy a ma tűzoltójának minden eddiginél többféle kihívással kell megküzdenie. Emlékeztetett arra is, hogy a bizalmat az elődök alapozták meg, de azt az utódoknak ugyanúgy meg kell szolgálniuk. A három új somogyi tűzoltó közül ketten, Nemes Dániel és Mika József tűzoltó őrmesterek Kaposváron, Solymosi Barna Balázs tűzoltó őrmester Siófokon szolgálja a jövőben Somogy megye biztonságát.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!