Hajléktalan akarta felgyújtani a hajléktalanokat Kaposváron

Mindenből elege lett, ezért gyújtotta fel a hajléktalanok otthonául szolgáló összetákolt sátrakat az a férfi, akit januárban vontak eljárás alá a kaposvári rendőrök. A gyanúsítottnak szintén nincs lakcíme.

A 37 éves B. Lajost még január elején, a gyújtogatást követő néhány órán belül elfogták a rendőrök. A fából és nejlonból épített alvóhelyen egy nő és egy férfi aludt, a környéken élők ébresztették fel őket és segítettek az oltásban. Mivel a rendőrség szerint fennállt a lehetősége annak, hogy az álmukból felkeltett sértettek életüket vesztik a lángokban, a nyomozók a feltételezett elkövetőt - őrizetbe vétele mellett - több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A gyanúsított vallomásában elismerte a bűncselekmény elkövetését, tettét részben ittasságával, részben azzal magyarázta, hogy mindenkiből elege volt. Az ügyészség vélhetően vádat emel majd a gyújtogató fedél nélküli ellen.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!