A Greenpeace Baranyában is vizsgálódott

Baranyai környezetszennyezésre hívta fel a figyelmet a Greenpeace.

A csődbe ment és a fővárosban az Illatos úti szennyezéssel kapcsolatban is ismert Budapesti Vegyiművek baranya megyei, hidasi telephelyén, és Garén, ahová a hidasi telephelyről szállították a vegyi hulladékot, a mai napig erősen szennyezett a talaj. Az összes halogénezett aromás szénhidrogén mennyisége több mint 28 ezerszerese a határértéknek. A Pécstől délre eső településen az ezredfordulón a botrányok hatására elszállították a veszélyes hulladékot, ám kiderült: nagyon jelentős szennyezés maradt a helyszínen. „A terület megtisztítását Garé esetében már 1994-ben elrendelték, 2002-ben pedig a hidasi telep esetében is. Közben viszont csődbe ment a Budapesti Vegyiművek is - hátrahagyva például a budapesti Illatos úti szennyezett telepet is.” – mondta a szervezet vegyianyag-szakértője. A zöldombudsman közben törvényjavaslattal élt arra vonatkozóan, hogy a veszélyes anyagokkal dolgozó vállalatok vállaljanak valamilyen formában garanciát, hogy az esetleges balesetek előfordulásakor ne az állam forintmilliárdjaira kelljen várni.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!