Gépszemle nélkül nem lehet aratást kezdeni

A nyári betakarítási munkálatokban részt vevő erőgépek tűzvédelmére, az aratásra, illetve a tarló és növényi hulladékok égetésére vonatkozó szabályok ismeretére, betartására figyelmeztet a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. 

Közleményük szerint az aratást és a hozzá kapcsolódó munkálatokat csak olyan gépekkel lehet elvégezni, amelyek tűzvédelmi felülvizsgálatát a betakarítás előtt gépszemlén elvégezték. Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat értelmében az ilyen járműveken kézi tűzoltó készüléket kell tartani, jól hozzáférhető helyen, amely általában elég is a kezdeti tüzek oltásához. Mindezek mellett a munkavégzés előtt meg kell győződni arról, hogy az adott jármű megfelel-e a követelményeknek, de fontos, hogy a gépkezelőnek a szünetekben és a feladat befejezése után is meg kell vizsgálnia a berendezés meghatározott részeit, hogy nem rakódott-e rá éghető anyag, és a tisztításról is gondoskodnia kell. A munka közbeni szünet idejére az aratógépet gabonatáblától, tarlótól, kazaltól kellően biztonságos távolságra kell leállítani. Ezenfelül tilos a gabonatáblán, járművek és munkagépek vezetőfülkéjében dohányozni.

 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2020. október 15-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!