Felfelé tartanak a lakásárak Somogyban

Országszerte jelentősen nőtt az eladó használt lakóingatlanok átlagos négyzetméterára az elmúlt egy év során. Somogy megyében júniusban közel 4300 lakóingatlan várt gazdára, 5 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban. A megyeszékhelyen az átlagos négyzetméterár 16 százalékkal 341 ezer forintra nőtt – olvasható a Kaposvár Most honlapján.

Árrobbanás történt a használt lakások piacán az idén, igaz, a különböző térségek, megyék között vannak komolyabb eltérések – erről már az ingatlan.com számolt be, továbbá bemutatta, hogy az eladó használt lakóingatlanok ára hogyan alakult országos szinten. Emellett ismerteti, hogy Somogy megye legjelentősebb kínálattal rendelkező településein mennyibe kerülnek a lakóingatlanok. Az ingatlan.com adatai szerint Somogy megyében júniusban 4284 darab eladó használt lakás volt a kínálatban, ami 5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A megyeszékhelyen az átlagos négyzetméterár 341 ezer forintot tett ki, ami 16 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. A megye legnagyobb kínálattal rendelkező települései közül Siófokon 55 százalékkal 1,1 millió forintra, Balatonföldváron 92 százalékkal 1,27 millió forintra, Balatonlellén 36 százalékkal 850 ezer forintra, Marcaliban 61 százalékkal 376 ezer forintra emelkedett az átlagos négyzetméterár.

fotó: kaposvarmost.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!