Fel akarta gyújtani élettársát egy férfi

A Somogy Megyei Főügyészség indítványozta annak a 43 éves férfinak a letartóztatását, aki először benzinnel locsolta le élettársát, majd az égő cigarettájával fel is akarta gyújtani, amit az időközben a helyszínre érkező rendőrök akadályoztak meg.

A személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt korábban már elítélt gyanúsított múlt hét vasárnap szerzett tudomást arról, hogy élettársa el akarja hagyni, ezért közös otthonukban egy 5 literes kannából benzint locsolt a sértett ruházatára és hajára. Az ijedt nő ekkor hívta a rendőrséget és az utcára menekült. Az erősen ittas férfi a rövid időn belül kiérkező fonyódi járőrök jelenlétében sem hagyott fel szándékával és égő cigarettájával a sértett felé közelített, majd a felszólítások ellenére a cigarettát a nőre akarta pöckölni, amit a rendőrök testi kényszer alkalmazásával tudtak csak elhárítani. A bűnügyi őrizetbe vett férfival szemben a Somogy Megyei Rendőrkapitányságon indult eljárásban különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúját közölték. Az ügyészség indítványával egyezően a Kaposvári Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló gyanúsított letartóztatását.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!