Ezeket a változásokat hozta az új év II.

Az újév első napjától kezdve jelentős változások léptek életbe. Fontos információk, ne maradjunk le róluk:

8 százalékkal emelkedik a minimálbér, így bruttó 161 ezer forintra nő. A középfokú végzettséghez kötött, a kötelező legkisebb keresetűek érdemi többségét adó bérminimum pedig bruttó 210,6 forintra nő.

Felfüggesztésre kerül a reklámadó 2022. december 31-ig.

A kormány emeli a nyugdíjakat az inflációval arányosan. 2,8 százalákos emelést követően az átlagnyugdíj 134 154 forintra emelkedik. A nyugdíjkorhatár 64,5 év lesz 2020-ban.

Ismét drágul a cigaretta! A jövedéki adó mértéke az év elejétől az év közepéig 20.500 forint lesz ezer darabonként és a kiskereskedelmi eladási ár 23 százaléka, de legalább 33 500 forint ezer darabonként. A vágott dohány pedig 20 100 forintra nő kilogrammonként.

Minden szállásadó online jelenti a vendégei adatait, beleértve az idegenforgalmi adót is, legalábbis kötelezett erre, hívja fel a figyelmet a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete. Ez a rendszer az NTAK rendszer.

A falusi csok keretében a preferált kistelepüléseken áfa-visszatérítési támogatás vehető igénybe 5 millió forint összeghatárig lakóingatlan építése mellett bővítésre és felújításra is.

A bank360.hu információ szerint a NAV tervei szerint visszamenőleg ellenőrzik idén a csok jogosultságot. 2018-tól elég volt nyilatkozni bizonyos feltételek teljesüléséről, például a közös háztartásban élésről, a köztartozás-mentességről és a gyermekek közöss neveléséről. A NAV ellenőrzése után, aki jogosulatlanul vette fel a csok támogatást, annak a jegybanki alapkamat ötszörösével terhelve egy összegben vissza kell fizetnie.  

Fontos! Ha éves autópályamatricája van, ne felejtse megváltani, ugyanis az éves és megyei autópályamatricák már csak január 31-ig érvényesek. A matricát online, vagy mobilalkalmazáson keresztül is megválthatjuk – gyűjtötte össze a kaposvarmost.hu.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!