Éremeső a 17. nemzetközi földrajzi olimpián!

Egy arany, két ezüst a magyar részről a PTE TTK által koordinált földrajzi diákolimpia hazai csapatának mérlege. 

 

Augusztus 11-16. között rendezték meg a 17. nemzetközi földrajzi olimpiát, az iGeo-t, amely a Nemzetközi Földrajzi Unió (IGU) védnöksége alatt működik és rendszerint annak világkonferenciájához társítva rendezik. A világverseny a legnagyobb presztízsű és legjelentősebb közönséget vonzó esemény ezen a szakterületen, amelyet Magyarországon az Emberi Erőforrások Minisztériuma a földrajz tantárgy hivatalos diákolimpiájaként ismer el. A 17. rendezvény hivatalosan 2020-ban Isztambulban kapott volna helyet, de ahogy sok más eseményt, ezt is felülírta a COVID-19 pandémia. A tavalyi és idei olimpiát rendhagyó módon online szervezték az isztambuli geográfusok, akik rendkívül nagy odaadással, fáradtságos munkával és találékonysággal oldották meg ezt a különleges kihívást. A nehézségekből csak egy példaként: a világ minden szegletéből „érkező” diákok, tanárok és szervezők különböző időzónákban, eltérő otthoni technikai és járványügyi körülmények közepette vállalták a megmérettetést. Mindezek ellenére a szervezőknek maradéktalanul sikerült biztosítani a verseny változatosságát, magas színvonalát, tisztaságát és esélyegyenlőségét is. 

Forrás: PTE

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!