Elítélték az intézetből szökött kislányok futtatóit Somogyban

A Somogy Megyei Főügyészség három kiskorú lány sérelmére elkövetett, minősített emberkereskedelem bűntette miatt indult bűnügyében a Kaposvári Törvényszék a váddal egyezően mondta ki bűnösnek a 38 éves nőt és 43 éves élettársát.

A vád szerint az egyik sértettnek a nő 2017-ben a gyámja is lett, mivel a lány a nő fiával létesített párkapcsolatot és rendszeresen hozzájuk szökött. 2018 tavaszán az élettársak felvetették, hogy a sértett is járuljon hozzá a családi kiadásokhoz, ezért a fiatal lányt naponta kivitték a 61-es főút Inke és Vése közötti szakaszára és rábírták arra, hogy az út mellett szexuális szolgáltatást nyújtson az azt igénybe vevő autósoknak, valamint a nő telefonon is szervezte a találkozókat, így a prostitúciós tevékenységre nem csak az út mellett, hanem panziókban is sor került. Az élettársak 2019 nyarától, majd 2019 decemberétől még két, ugyancsak intézetből szökött kiskorú lányt fogadtak be otthonukba, akiket – kiszolgáltatott helyzetükkel visszaélve - szintén szexuális szolgáltatás nyújtására vettek rá, amelynek ellenértékét a vádlottak ezektől a lányoktól is beszedték és megélhetésükre, valamint arany ékszerek vásárlására fordították. A Kaposvári Törvényszék a letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű nőt 11 év szabadságvesztésre ítélte és 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, többszörös visszaeső élettársa 14 év és 6 hónap szabadságvesztés büntetést és 10 év közügyektől eltiltás kapott. Az ügyészség a döntést tudomásul vette, azonban a vádlottak fellebbeztek, ezért az ítélet nem jogerős.

fotó: blikk.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!