Elfogták a vasútállomáson randalírozó férfit

A Fonyódi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt gyorsított eljárásban, a bűncselekmény elkövetését követő második napon bíróság elé állította azt a férfit, aki ittasan randalírozott a balatonboglári vasútállomáson.

A 29 éves férfi az esti óráktól kezdődően egy sörözőben nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott, majd hajnalban észlelte, hogy az egyik ismerősének eltűnt a mobiltelefonja. A vádlott ezért indulatosan a balatonboglári vasútállomásra ment és az éppen ott tartózkodókon hangosan kiabálva számon kérte a bűncselekmény elkövetését. Mivel a jelenlévők a telefon eltűnésével kapcsolatban érdemi információval nem rendelkeztek, a férfi még dühösebbé vált, megrugdalta a vasútállomáson lévő székeket és padokat, illetve a peronon található oszlopokról lógó virágtartókba ököllel beleütött, melyek közül négy darab leesett és eltörött.  A helyszínre érkező fonyódi rendőrök elfogták és őrizetbe vették a férfit, aki ellen az ügyészség még az őrizetbe vétel 72 órás időtartama alatt vádat emelt. A Fonyódi Járásbíróság a 2021. július 27-én megtartott tárgyaláson a férfit a váddal egyezően mondta ki bűnösnek, és vele szemben 225.000,- Ft pénzbüntetést szabott ki.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. szeptember 6.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!