Ékszert akart lopni a besurranó, felébredt a házigazda

A Fonyódi Járási Ügyészség nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal az ötvenes éveiben járó pécsi férfival szemben, akinek a tettenérés után ugyan sikerült elmenekülnie a helyszínről, de a hatékony felderítő munkának köszönhetően a rendőrök néhány napon belül elfogták.

A büntetett előéletű vádlott játékszenvedélye miatt nehéz anyagi helyzetbe került. A férfi 2020 nyarán egy Fonyódhoz közeli falun utazott át autóval, amikor felfigyelt a sértett családi házára, melynek nyitva volt a nagykapuja. A sértett családtagjai hétvége lévén éppen ebéd utáni sziesztát tartottak, amikor a vádlott besurrant a hálószobába, ahol felkutatta a sértett több százezer forint értékű ékszereit, és már éppen távozni készült, amikor a szomszédos helyiségben alvó sértett felébredt a gyanús neszekre. Az asszony nem ijedt meg a vádlottól, és a határozott fellépése miatt a férfi az értékeket hátrahagyva inkább a menekülés mellett döntött. A fonyódi rendőrök a sértett lopásról érkezett bejelentése után gyors adatgyűjtésbe kezdtek, felderítették a vádlott által használt autó típusát és a rendszámának betűjeleit, majd az így szerzett adatokat felhasználva azonosították a férfit, akit néhány nappal később pécsi lakásában fogtak el. Az ügyészség a Fonyódi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a bűncselekmény elkövetését beismerő és megbánó vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

fotó: 24.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!