Egyre több turista választja Pécset

Pécs nem egynapos desztináció, a hosszú hétvégéken így legtöbbször megtelik a város élettel, de jóval több időt is lazán el lehet itt és a környéken tölteni, aktív és kellemes módon. Arról, hogy ezt mind a magyar, mind a külföldi utazók közül a lehető legtöbben megtudják, a helyi turisztikai szakemberek gondoskodnak − mondta el a pecsma.hu megkeresésére Kincses Márk, a pécsi önkormányzat turizmusfejlesztési osztályának vezetője.

Kiemelte, a város mediterrán hangulata, a múzeumok és kiállítások, az egyedi és sokszínű épített környezet, a remek vendéglátóhelyek és teraszok, illetve az élmények vonzzák leginkább ide az utazókat. Mint kiderült, ha „telt házról” beszélünk pécs esetében, az körülbelül 2000 vendéget jelent egyszerre. – A külföldiek közül első sorban szomszédos országokból érkeznek foglalások, például az aktív időtöltést, tartalmas kikapcsolódást preferáló csehek körében igen népszerűek vagyunk, sőt, a Pécs-Villány térség tekintetében ők az első számú nemzetközi küldőpiac, a németek mellett. Aktívan teszünk is azért, hogy a számok még jobbak legyenek, nemrég egy prágai utazás kiállításon képviseltük a várost. Harkányba régóta előszeretettel érkeznek csehországi látogatók, a mi feladatunk például az, hogy megmutassuk nekik: érdemes az utazás alkalmával Pécsre is betérniük, vagy még inkább önállóan hozzánk jönni, majd innen kirándulni, túrázni, kerékpározni a Mecsekben, Siklósra, Orfűre − vélekedett Kincses Márk.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!