Egymillió utas a BAHART hajókon és kompokon

Az idei, 176. hajózási szezonban július közepéig 1 millió utast szállítottak a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) személyhajói és kompjai, tavaly ezt két héttel később érte el az idén is rekordforgalomra számító társaság - derül ki a cég pénteki, MTI-hez eljuttatott sajtóközleményéből. Az állami többségi tulajdonban lévő Bahart Szántód és Tihany között közlekedő kompszolgáltatása július 3-ig félmillió utast szállított. Az év eddigi legforgalmasabb napja július 16-a volt, amikor a 4 komppal több mint 16 ezren utaztak.

 

A cég személyhajóin az utasok száma július 21-én átlépte a 305 ezer főt, ami 87 ezer utassal több az egy évvel korábbinál. A legkedveltebb a Fonyód-Badacsony (80 ezer utas) és a Siófok-Balatonfüred-Tihany (88 ezer utas) útvonal. A Bahart séta- és esti programhajóit eddig összesen több mint 70 ezren választották, a siófoki, keszthelyi és balatonfüredi séta- és nosztalgiahajók mellett a bulihajók voltak a legnépszerűbbek – írta a kapos.hu.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!