Egyedülálló közvilágítási rendszer Bárdudvarnokon

Nemzetközi szinten is egyedülálló közvilágítási rendszert fejlesztettek ki a Bárdudvarnokon és a Borsod megyei Répáshután. Azt vizsgálják, hogyan csökkenthető a fényszennyezés energiatakarékos módon.
 

A legújabb nemzetközi kutatási eredmények szerint a hideg fehér világítás káros nemcsak a környezetre, de az emberi egészségre is, ezért az új közvilágítás tervezésénél elsődleges szempont volt, hogy az csak meleg fehér fényt bocsásson ki, minimális kék sugárzással.
Világviszonylatban is újdonságnak számít, hogy a két kistelepülésen alkalmazott rendszerben a mellékutakon este tíz óra után a világítás gyengül egy kicsit, és ekkor már a biológiai szempontból legoptimálisabb borostyán sárga fénnyel világítanak az utcai lámpák. Ilyen parkokat világszerte olyan területeken jelölnek ki, ahonnan zavaró fények nélkül lehet szemlélni az éjszakai égboltot.
Az új és a régi közvilágítási rendszer mérési adatainak összehasonlítása a kutatók szerint egyértelműen igazolja, hogy lehet olyan közvilágítást tervezni és kiépíteni, amely jelentősen csökkenti a fényszennyezés hatásait úgy, hogy közben a berendezés teljesíti a feladatát, és a korábbi világításhoz képest számottevő energia megtakarítást is jelent.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!