Egy hete nevezték ki az új pécsi megyéspüspököt

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyétől érkező Felföldi László a Magyar Kurírnak adott interjút, amelyben azt is elárulta, hogy 2021. január 6-án Vízkeresztkor fogják felszentelni Pécsett, a székesegyházban.

 

Nagyon őszinte interjút adott a Magyar Kurírnak Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye november közepén kinevezett új megyéspüspöke. Felföldi László a beszélgetésben elismerte, hogy meg is lepődött a kinevezésén, és miután megtudta a döntést, az első napokban elég nagy volt benne a félelem. Az új pécsi megyéspüspök azt is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy először is szeretné alaposan feltérképezni a pécsi egyházmegyét, megismerni leendő kollégáit, és a papokat. Semmiképp sem akar ugyanis mindent úgy csinálni, mint ahogyan eddig, hiszen az új környezethez neki kell alkalmazkodnia. A Magyar Kurírnak azt is elárulta a leendő pécsi püspök, hogy 2021. január 6-án, a pécsi székesegyházban Erdő Péter bíboros főszentelő, valamint Michael August Blume érsek, apostoli nuncius és Bosák Nándor püspök segédszentelők fogják püspökké szentelni őt. Bosák Nándort egyébként Felföldi László kérte fel, hogy vegyen részt a szertartáson.
Fotó:kurir.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!