Drónpilótává képezték a somogyi polgárőröket

Drónpilóta oktatást és kezelői vizsgát tartott szombaton a somogyi polgárőrszövetség. Tíz egyesületből összesen huszonheten vettek részt a képzésen. A balatonlellei, a kaposfői, a siófoki és a somi tagtársakon kívül a tabi és az andocsi csapatunktól is érkeztek résztvevők – mondta a sonline.hu-nak Poór Gyula, a vármegyei polgárőr szövetség elnöke. 

– Mindannyian az úgynevezett A1-es kategóriába tartozó, külterületen, legfeljebb 140 méter magasságig emelkedő, kamerával felszerelt drónt használhatnak bűnmegelőzési és környezetvédelmi feladatoknál. Ez az eszköz szerintem nagyon hasznos, jelentősen megkönnyíti a kollégák munkáját, mivel adott idő alatt jóval nagyobb területet lehet átvizsgálni, mint személyesen. Felülről mindent jobban lehet látni, mint szemmagasságban. A somogyi polgárőr egyesületeknek tíz drónja van. Az elmúlt időszakban három eltűnt személy felkutatásában segítettek a rendőrségnek és a légi berendezéseket gyakran használják külterületi ellenőrzésre, így a parlagfüves területek kiszűrésére. Poór Gyula azt mondta: eddig 18 vizsgázott drónpilótájuk volt, a sikeres szombati vizsga után már 45-en vannak. 
Fotó:illusztráció/ ionzona.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2023. november 20.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!