Bővült a német program, több német hallgatót vehet fel a pécsi orvoskar

Két új együttműködésnek köszönhetően tovább bővülhet a német nyelvű orvos- és fogorvosképzésben tanuló német hallgatók száma a PTE Általános Orvostudományi Karán, ahol jelenleg 650 német hallgató tanul általános orvosnak, 56-an pedig fogorvosnak – tudtuk meg az egyetem szerkesztőségünknek küldött leveléből.

A pécsi orvoskar immáron nyolc éve tart fent fix és stabil együttműködést a szászországi háziorvosi kamarával. Ebbe két éve kapcsolódott be az ottani Egészségügyi Minisztérium is, általuk pedig évente már negyven hallgatót vesznek fel a PTE ÁOK Német Programjába – ismertette az előzményeket dr. Than Péter professzor, a PTE ÁOK Német Program Bizottság elnöke a PTE ÁOK weblapján megjelent interjúban. 2022-től - a hagyományos, egyéni jelentkezésen és finanszírozáson alapuló, német nyelvű oktatás mellett - három speciális ösztöndíjprogram fut a pécsi orvoskaron, amelyek 45 német általános orvos- és 12 fogorvoshallgató képzését fedik le. Az első évre felvehető hallgatói létszámot tekintve – ami 170-180 fő – ez jelentős arány, hisz az egyharmadot jelenti. Jól megszűrt, képzett és motivált fiatalokról van szó, akik komolyan veszik a tanulást - összegzett a Német Program Bizottság elnöke.

fotó: aok.pte.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!