Betört abba a nyaralóba egy férfi, ahol korábban dolgozott

A Siófoki Járási Ügyészség kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki több százezer forint értékben lopott ingóságokat egy siófoki nyaralóból.

A vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt már elítélt 36 éves székesfehérvári férfi 2020 decemberében a kerítésen keresztül bemászott a nyaraló udvarára, a teraszajtót azonban sikertelenül próbálta meg kifeszíteni, ezért az ingatlanba végül úgy jutott be, hogy a redőnyt feltolta, majd az ablakot betörte. A nyaralóból a vádlott – aki hónapokkal korábban ott burkolói munkát végzett, ezért kellő helyismerettel rendelkezett – egy nagyértékű televíziót és egy benzinmotoros fűrészt lopott el, a siófoki nyomozók azonban széleskörű nyomozás eredményeképpen azonosították az elkövetőt, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte. A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a vádlottal szemben 80 nap elzárás büntetés kiszabására tett indítványt abban az esetben, ha a férfi bűncselekmény elkövetését az előkészítő ülésen beismeri, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

fotó:sonline.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!