Az Év Turisztikai Települései között szerepel Pécs

A 2020-as év nem a turizmusé volt, így talán még nagyobb elismerés, hogy a nehézségek ellenére is Pécs kapta meg – Hévíz és Debrecen mellett – az Év Turisztikai Települése címet, olvasható a Bama.hu oldalon.
 

Idén már 8. alkalommal hirdette meg a Szallas.hu szállásfoglaló portál az Év Szállása versenyt, amelynek keretében a hétvégén több kategóriában is hirdettek nyerteseket. Ahogy Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója mondta, talán soha nem volt még ilyen fontos felhívni a figyelmet a szakma újítóira, jeles képviselőire, mint ebben a küzdelmes évben. Ezek közé tartozik tehát Pécs is, ami nem csoda, hiszen nyáron, a Pécs NYITVA kampány keretein belül számos program várta a városba érkező vendégeket. A Múzeum Utca Plusz programsorozat keretében augusztus elején megtelt élettel a Káptalan utca, ahol egyik hétvégén még a baranyai éttermek különlegességeit kóstolhattuk, a másikon pedig már a helyi művészek termékei között válogathattunk. Nyáron a Káptalan Kertben is minden hétvégén voltak koncertek, a Pécsi Pagony pedig a gyermekeknek kedveskedett. Ebből is látszik, hogy színes programok fogadták a turistákat addig, ameddig erre lehetőség volt.
Fotó:bama.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!