Átadták a 2021 évi kamarai kitüntetéseket

A kamara elnöksége a megye gazdasági életében kiemelkedő szerepet játszó kamarai tagok elismerésére díjakat alapított. 2021. december 13-án ezeknek az elismeréseknek-, valamint mesterleveleknek az átadására került sor.

 

Az Elnökség " SOMOGY GAZDASÁGÁÉRT" díjat adományozott a megye gazdasági fejlődéséhez több éves egyenletes jó teljesítménnyel hozzájáruló, 1967-ben alapított Kaposvári Villamossági Gyárnak. "SOMOGY GAZDASÁGÁÉRT ÉLETMŰDÍJ"-at vehetett át többek között Dr. Büttner Tamás, aki a hátrányos helyzetű dél-somogyi térségben a modern technológia meghonosításával több száz korszerű munkahellyel garantálja a biztos megélhetést. Mára a nagyatádi vállalkozás a szerszámlapok CNC megmunkálásában az európai TOP 10-ben foglal helyet.
Az elnökség évente " SOMOGY IDEGENFORGALMÁÉRT" díjat is adományoz annak a kamarai tag vállalkozásnak, amely a megye idegenforgalmát szolgáló-, kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Idén ezt az elismerést Kassai Lajos a modernkori lovasíjászat megteremtője is átvehette, aki a nyolcvanas évek közepétől íjkészítőként tevékenykedett, saját készítésű íjaival eredményes versenyző volt a terepíjász szakágban, és ő rendezte az első hivatalos lovasíjász versenyt is Magyarországon. Fennállása óta a Kassai-völgy látogatók és a tanulni vágyók sokaságát vonzza, mely a világ legjobban felszerelt lovasíjász központja.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz – DDRF Symphonic Band

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!