Almádinál már megjelent az algaszőnyeg

A Balaton vízfelszínen több hektárnyi kiterjedésben, Balatonalmádinál megjelent algaszőnyeg furcsamód éppen a tó vizének tisztaságát jelzi, nem jelent veszélyt – közölte az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa kedden az MTI megkeresésére. 

Boros Gergely elmondta, ez egy természetes és évente akár többször is előforduló jelenség, és pár napon belül jellemzően eltűnik. A barnás, habszerű, vízfelszínt ellepő képződmény szórványos megjelenése nem nevezhető rendkívülinek. Veszélyt nem jelent, a tó természetes működésének része. A Balatonalmádinál a vízfelszínre került jelentősebb algatömeg egyebek mellett éppen a tiszta és fenékig átlátszó víz miatt alakulhatott ki, hiszen tiszta vízben a fény könnyebben lejut a tómeder felületére. Az ott élő algák így elég fényhez jutnak, ráadásul közvetlenül hozzáférnek az üledékben raktározott tápanyagokhoz. Az így felszaporodott algatömeg egy idő után felszakadozva, a keletkező buborékok felhajtó erejének köszönhetően a felszínre jut. Szinte bárhol előfordulhat hasonló jelenség a Balatonban, de főleg az északi parton jellemző.

Fotó: MTI/Varga György

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!