30 ezer négyzetméteres üvegház épül a Zselicben

30 családnak megélhetést biztosító és a térség gazdasági életének fellendüléséhez is hozzájáruló üvegház alapkövét tették le szerdán, Gálosfán. A 30 ezer négyzetméteres, vagyis három hektáros üvegház 4,5 milliárd forintból épül meg, amelynek majdnem a fele állami támogatás. 

A rendezvényen dr. Viski József vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár elmondta: soha nem látott lehetőség előtt áll a magyar agrárium, a kormány tavalyi döntésének köszönhetően a Vidékfejlesztési Program részeként a 2021–27-es időszakban 4265 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből a keretből a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások, a vidéki térség egyéb vállalkozói, valamint a települési önkormányzatok is különböző támogatásokhoz juthatnak – tette hozzá.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!