2030-ra Pécs még élhetőbb és szerethetőbb lesz

Nemrég derült ki: Pécset is beválasztotta a klímasemlegesség elérése érdekében indított küldetésébe az Európai Bizottság (EB), amelyben 100 európai város vesz részt. Hogy milyen lépések következnek most, illetve miként profitálhatunk abból, hogy ebbe az „elit társaságba” bekerültünk, arról Péterffy Attila polgármester és Ruzsa Csaba gazdaságért felelős alpolgármester tájékoztatták a sajtót május 9-én. 

A pecsma.hu idézve a polgármestert úgy fogalmazott, hogy az összesen 360 millió euróból megvalósuló misszióban megfogalmazott alapelvek illeszkednek a 2019-es önkormányzati választási programban is megjelölt kulcscélhoz, mi szerint az önkormányzat egyik legfontosabb feladata itt tartani a fiatalokat. Kiemelte, a projekt által ugyanis Pécs még szerethetőbb és élhetőbb lesz, emellett klímavédelmi akciói mintaként szolgálhatnak más települések számára is. Ruzsa Csaba hozzátette, nem csak a környezetkímélőbb közlekedés kialakítása, de a klímatudatos hulladékgazdálkodás és egy úgynevezett zöld közösség megvalósítása is azon szektorok között vannak, melyekkel foglalkozni kívánnak. Terv szerint nyár végére konkrét pontokba foglalják majd az ezekhez szükséges lépéseket.
Fotó:bama.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!