Helyi Hírek

Három megye csapatai közül nyerte el a legjobbnak járó címet a Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium EUkaliptusz csapata a 4forEurope uniós vetélkedő regionális döntőjében.

Ez év november 12-én elhunyt a rászorulók segítőjeként is ismert barcsi háziorvos, Dr. Cseke István, Barcs Díszpolgára. Emléke előtt állva tisztelegtek Barcs képviselői és tisztviselői a tegnapi testületi ülésen.

A barcsi rendőrök bűnügyi őrizetbe vették a bántalmazót.

A Sport-Poharak világnapján mozgalmas sorverseny színesítette a Szivárvány EGYMI diákjainak napját.

A hagyományokhoz híven ebben az évben is lélekemelő karácsonyváró műsorral készülnek a Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény diákjai és tanárai.

Nehéz, de eredményes évet zárhat a Darányi Darts Klub. Sikerült teljesíteni a kitűzött célt. Dobogóra álltak az országos döntőben.

Szokatlan felfedezést tett 2022. július 9-én a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó Barcsi borókás területén az igazgatóság megbízásából teknős felmérést végző kutató, aki az Aranyospusztai-tó gátján található tojásrakó helyen mérte fel a mocsári teknősöket. Az egyik nőstény páncélján jeleket vett észre, majd a jelzést közelebbről megvizsgálva kiderült, hogy egy 2006-ban genetikai vizsgálat céljából befogott egyedről van szó.

A héten születik döntés a Bursa Hungarica idei keretösszegéről Barcson. Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2022. november 17-i ülésének napirendi pont javaslatai között szerepel a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályázat 2023. évi keretösszegének megállapítása.

Az év végére is jutott még egy kis faültetés Barcson. A Béke utcába újabb csemeték kerülnek.
 

Mézeskalács készítés, nemezelés, csuhéfonás, makramé, gyöngyfűzés, papírfonás, hímzés, érmegyűjtés, quilling, vesszőfonás, tojásfestés, gyertyaöntés, csipkeverés és bútorfestés. Ezek azok az ősi mesterségek, vagy hobbi, illetve kézműves tevékenységek, melyek az idei őszön, szakkör tevékenységként indultak Somogy megyében, a Nemzeti Művelődési Intézet jóvoltából. Lovász Henriett, az intézet Somogy megyei igazgatója a Híd Televízió vendégeként elmondta, hogy nagyon aktív Barcs környéke, kilenc településen 20 szakkör indult.
 

Mint az a közösségi oldalán is olvasható, részleges nyitásra készül a Csokonyavisontai Gyógyfürdő. Egyelőre még él a hírzárlat, de a közre adott képek ígéretesek. A fotók alapján megkezdődött a medencék ütemezett felújítása, és még ugyan a munka dandárja hátra van, de már megkezdődött a munkatársak verbuválása is, hogy párhuzamosan készüljenek minden fronton a nyitásra.
 

Egyre nagyobbat húznak a nadrágszíjon az emberek. A Híd Televíziónak nyilatkozók, fűtésen, húsárun és karácsonyi ajándékon is spórolnak, de így is félnek, hogy valamire nem jut.
 

Régiós versenyen jártak judokáink. A Zalaegerszegen rendezett Nagy Miklós Emlékverseny a Magyar Bajnokságra készülés része volt.

A gyermekotthonban élő gyermekeknek gyűjtenek játékokat az Őrláng Egyesület tagjai.

Idén is sokfelé sugárzott a jóság fénye a Márton napi lámpásoknak köszönhetően. A hagyományok szerint a vendáglátás sem maradt el. Kézműves szakkörök indultak városszerte. A településrészeken és a művelődési központban eltérő elfoglaltságot találhatnak az érdeklődők. Papírfonás, mézeskalács, hímzés – mindenki kedvére válogathat

A Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratórium szakemberei kutatásaik során a csípőszúnyogok sokoldalú, széleskörű vizsgálatával foglalkoznak városunkban is. A szúnyogok ugyanis, amellett, hogy kellemetlen a csípésük, számos, emberre és háziállatokra egyaránt veszélyes kórokozót, például vírusokat és fonálférgeket, terjeszthetnek. Ezt a kockázatot fokozza, hogy a klímaváltozás, valamint az intenzív áruforgalmi és turisztikai tevékenység miatt számos jövevényfaj jut el trópusi élőhelyekről Európába, melynek következtében hazánkba is három új faj érkezett. Az eredetileg Ázsiában honos, úgynevezett inváziós szúnyogfajok pedig potenciálisan új kórokozók megjelenését, vagy már jelen lévő kórokozók hatékonyabb terjedését vonhatja maga után. A tényleges járványügyi fenyegetettség megértéséhez a kutatóknak ismerniük kell e fajok elterjedésének térbeli és időbeli mintázatait, az ellenük való védekezéshez pedig elengedhetetlen a terjedésüket meghatározó környezeti tényezők feltárása.

A hétvégén zajlott a Hungarian Open Nemzetközi Karate verseny Szigetszentmiklóson, ahol 17 ország, 110 sportegyesület, mintegy 870 versenyzője mérettette meg magát. 

Régi diákok és tanárok emlékeztek és mulatták át az éjszakát a Széchényi Ferenc Gimnázium 35 éves jubileumán. Négyszázan személyesen is részt vettek a délutáni és éjszakai programokon, de sokan a világ számos szegletéből Afrikától az Egyesült Államokig videóüzenetben vagy online kapcsolaton keresztül csatlakoztak a többiekhez.

A falvakban is sorra indulnak az adventi programok, a legtöbb még ugyan szervezés alatt, de már most tudni, hogy Csokonyavisontán több rendezvény is csalogat.
 

Barátság padok csalogatnak Darányban, az általános iskolában, egyedüllét, kirekesztés, és elkeseredettség ellen.
Ugyan külföldi példa alapján, de igazi lélekmelegítő megmozdulásnak köszönhetően barátságra és nyitottságra is nevelő kezdeményezés helyszíne a Drávamenti Körzeti Általános Iskola Darányi Tagiskolája. Mózesné Cselőtei Erika tagiskolavezető számolt be szerkesztőségünknek arról a két padról, melyet Dr. Ránicsné Vida Gabriella és Csuti Zsófia varázsolt újjá, és festett hozzá egy-egy gondolatot.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!