Helyi Hírek

Ahogy azt korábban megírtuk a Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium 4 fős csapata nyerte a 4 for Europe országos középiskolai vetélkedő regionális döntőjét Kaposváron, és jutott az országos döntőbe, melyet Kecskeméten rendeznek meg december 9-én. Csokor Rékától, az iskola igazgatójától megtudtuk: országos versenyre gyakorlati feladatot is kaptak a gimnazisták: európai ifjúsági napot kellett szervezniük saját iskolájukban. Fuisz Emese, Bosznai Gréta, Gruber Gréta és Gruber Rebeka felkészítő tanáruk, Csokor Réka koordinálásával ifjúsági napot szerveztek a Gimnázium pályaorientációs napjával párhuzamosan. 

 

Ahogy arról már mi is beszámoltunk december 11-én változnak MÁV-Volán-csoport menetrendjei. A vonatközlekedés megszokott rendjét a Barcs-Pécs szakaszon nem érintik a változások, ám a buszmenetrend több ponton is módosul. 

Számos munkahely jöhetett létre az elmúlt években a Rinya-Dráva Szövetség munkájának köszönhetően.

 

Somogyban összesen négy helyszínen tart nyitva Kormányablak a december 22 és január 6 közötti időszakban. Kaposváron, Marcaliban, Nagyatádon és Siófokon lehet csak ügyeket intézni az igazgatási szünet ideje alatt – olvasható a kormanyablak.hu oldalon.

Az államigazgatás egyéb hivatalaihoz hasonlóan igazgatási szünetet rendeltek el a Barcsi Polgármesteri Hivatalban december 22. és 2023. január 6. napja között. A hirdetmény Barcs hivatalos oldalán is megjelent.

Jótékonysági Vízivarázs vetélkedőt szervez a Dráva Úszó- és Szabadidősport Egyesület pénteken a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központban.

Sűrű az év vége a Rinya Dráva Szövetségnél is hiszen közelednek a határidők és a források nyomon követése is folyamatos, figyelemmel kell kísérni, hogy a pályázók megvalósították-e vállalásaikat.

Szombaton tartották a már hagyományos Barcs Kupa Úszóversenyt. A megmérettetésen 200 fiatal vett rész a legkisebbektől a legnagyobbakig.

Idén is eljön Barcsra Nicolaus, a német nyelvterületről érkező Mikulás. A Nicolausfest keretében mindenkit várnak december 6-án 14 órára a barcsi művelődési házba.

Az élelmiszerárak növekedésével egy időben ugrott meg az igénylők száma, egyre több ebédet rendelnek a Barcsi Szociális Központból. Az energiaárak megugrása miatt az otthonukban élő időseknek is egyszerűbb és olcsóbb így megoldani az étkezést.

Szeretetet adni a legjobb ajándék, ha szeretetet adunk, nem leszünk kevesebbek – mondta a második gyertya meggyújtásakor Varga Zoltán képviselő, bizottsági elnök a Testvérvárosok terén tartott Adventi forgatagon.

Szombatig tilos horgászni a Kis-Bók holtágon haltelepítés miatt. A Barcs és Vidéke Horgászegyesület tegnap végezte el a telepítést, így tegnap déltől december 10-én reggel 8 óráig általános horgászati tilalmat rendeltek el a Kis-Bókon.

Rekord létszámú pályázót ihletett a betlehemi kisded témája az adventi kézműves pályázaton. Anderné Röszler Erika képviselő, a pályázat rendezője elmondta: a betlehemi kisded adta az idei témát, ahová óvodás kortól a felnőttekig bárki beadhatta munkáját, ebből rendezték a kiállítást.

Koltay Gergely szerzeményével és Josh Groban dalának magyar átiratával is köszöntötték a barcsi dolgozókat a Szociális Munka Napján.

Három kitüntetettet és egy nyugdíjba készülő pályatársat is köszöntöttek a Szociális munka napja alkalmából rendezett ünnepségen tegnap este.

A MÁV-Volán-csoport új, 2022/2023-as vasúti és autóbusz-menetrendje december 11-én, vasárnap lép hatályba.

Sok-sok évre visszanyúló hagyomány, hogy Barcs testvérvárosából, Sinsheimből ajándékokat, adományokat küldenek az ott élők, ez idén sem volt másként. Néhány éve a németországi testvérvárosban működő baráti kör az iskolásokat is megajándékozza. Ez évben több mint, 600 csomag gyűlt össze, amit már át is adtak német barátaink a gyerekeknek.

Szombaton ismét életre kel a Testvérvárosok Tere az Adventi Forgatagnak köszönhetően.

2022. december 5. és 9. között nyílt hetet tart KSZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium, ahová azokat a 8. és 6. osztályos diákokat és szüleiket várják, akik szeretnének betekinteni az iskola mindennapi életébe.

Megkezdődött az adventi időszak, ilyenkor ünnepi díszbe borul a világ nagy része, meggyújtjuk az adventi koszorú gyertyáit, feldíszítjük otthonainkat, a gyermekek verseket szavalnak, betlehemek építünk. Ám ezt az időszakot nem csak azok élik meg ünnepként, akik hitüket gyakorolják.

 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!