Helyi Hírek

Javában zajlik a Digitális témahét a Deák Ferenc Általános Iskolában. Az április 9-ei héten számos program várt és vár a deákos diákokra, tudtuk meg az iskola egyik tanárnőjétől, Kisiván Imrénétől, aki Benkiné Péntek Zita mellett a program egyik felelőse.

„Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg!” szlogennel hirdeti az idei Szakmák Éjszakáját a Kaposvári SZC Barcsi Ipari, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, illetve a Dráva Völgye Gimnáziuma.

Szombaton számlálják a szavazatokat abban a szavazókörben, ahová az átjelentkezéssel más településen szavazók és a külképviseleteken voksolók borítékjait is várják. Berkicsné dr. Petrics Mária, a Somogy 2. Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság elnöke elmondta: az iroda munkatársai a hétvégén szállítják Barcsra a zárt borítékban lévő szavazatokat.

Szászfalvi László megválasztott képviselő mellett Ander Balázs listán bejutó jobbikos képviselő is megköszönte a választók aktivitását a Híd Televízió választási különkiadásában és gratulált Szászfalvi Lászlónak az eredményhez.

Szászfalvi László megválasztott képviselő szerint azért mentek el sokan a választásra, mert sokan érezték úgy, hogy kezükben van az ország sorsa. A kormánypárti honatya a Híd Televízióban mondott köszönetet a választóknak az aktivitásért.

Közel 70 bort kóstolt és értékelt a zsűri az idei barcsi borversenyen. Az év bortermelője a Barcs – Zátonytelepi  La-Pi pincészet lett. 16. alkalommal  rendezett borversenyt a Csillag étterem Barcs és környéke bortermelői részére. 

30 féle virág díszíti majd Barcs köztereit, tudtuk meg a városgazdálkodási igazgatótól. Ungvári Zoltán elmondta április végén kezdődnek az ültetések.
 

Az idei évben is sikerrel szerepeltek a barcsi indulók az Országos Zongora Négykezes és Kétzongorás versenyen. Tóth Krisztina növendékei ezúttal is az elsők között végeztek.
 

Az ellenzéki pártok vonatkozásában a Jobbik, az LMP és a Demokratikus Koalíció jelöltjeire a körzetben összesen 16.700 – an szavaztak, míg a kormánypártok színeiben induló Szászfalvi László 19.487 szavazatot szerzett a vasárnapi voksoláson eddig. Így a kormánypárti jelölt 2787 szavazattak kapott többet, mint az LMP, a Jobbik és a DK jelölt összesen.

Az alábbi táblázatban összegyűjtöttük a somogyi kettes számú választókerület 77 településén első helyet elérő jelöltet és pártlistát.

Az alábbi táblázatban böngészhető a szavazatok 99,14%-os összeszámlálása utáni eredmény. A somogyi kettes számú választókerület valamennyi indulója szerepel a listában.

Szászfalvi László nyerte el az egyéni mandátumot a Fidesz-KDNP színeiben a Somogy 2. választókerületben, a statisztikák szerint ezen az átjelentkezéssel szavazók voksai sem változtatnak érdemben.

2014 után idén is a Fidesz- KDNP országgyűlési képviselőjelöltje, Szászfalvi László nyerte el a mandátumot a somogyi kettes számú választókerületben.

Somogy megye mind a négy választókerületében a kormánypárti jelölt vezet.

A szavazókörök bezárása után a szavazatszámláló bizottságok hozzákezdhettek a voksok szétválogatásához és összeszámlálásához. Eredményt viszont addig nem tudunk közölni, amíg valamennyi szavazókör be nem zár, az utolsó választópolgár is le nem adta a voksát.

Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a szavazás, lezárták a szavazóköröket és az urnákat. A névjegyzékben szereplő 60 390 választópolgárból fél órával az urnazárás előtt 37650-en szavaztak a somogyi kettes számú választókerületben, ami 62,34 %-os részvételt jelent.

34 628-an szavaztak 17 óráig a somogyi kettes számú választókerületben. A 60 390 választópolgár 57,34 %-a jelent meg eddig az időpontig az urnáknál.

Az országgyűlési választási névjegyzékben szereplő 60 390 választópolgárból 28740-en adták le voksukat 15 óráig a somogyi kettes számú választókerületben. A 77 települést magában foglaló körzetben a jogosultak 47,59 %-a jelent meg eddig az időpontig az urnáknál.

A választásra jogosultak 35,48 százaléka adta le voksát tizenhárom óráig a somogyi kettes számú választókörzetben. A névjegyzékben szereplő 60 390 választópolgárból 24492-en döntöttek már. 

Változatlanul magasabb a részvétel, mint négy éve az országgyűlési választáson. A somogyi kettes számú választókörzetben 11 óráig 15701 fő adta le voksát a névjegyzékben szereplő 60 390 választópolgárból. 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!