Helyi Hírek

A terhes gondozásra jelentkezők fele gondolkodik azon megtartsa-e babáját, vagyis még mindig nagyon magas a tervezés nélküli fogantatás, hangzott el Vekker című műsorunkban.
 

A Barcsi Járás területén a kisfalvakba is szerveznek rákszűréseket, tudtuk meg a Kistérségi Járóbetegellátó Intézmény igazgató főorvosától. Dr.Kisimre László hozzátette, a daganatos megbetegedések száma ijesztően emelkedik, a dél-dunántúli régióban van a legtöbb rákos megbetegedés.

Menő menzák az iskolákban - „Az egészséges étkezés népszerűsítése Barcson” című pályázat keretében a Szivárvány EGYMI, és Barcs Város és Környéke Sérült Gyermekeiért Alapítvány egészséges étkezést, életstílust népszerűsítő programot szervezett a hétvégén.
 

Az idei évben is megünnepelték a Judo Világnapját a  Barcson. A városi sport egyesület judo szakosztályának tagjai emlékfutás szerveztek vasárnap.
 

Marcaliban rendezték a "B"kat." Duatlon Diákolimpia Országos Döntőt, ahol barcsi győzelem született. A BVSE Triatlon Szakosztályának 16 versenyzője vett részt az országos döntőn.
 

Idén is megtartják a november 1-jei ökumenikus megemlékezéseket Barcson.

Folytatódott a kerékpáros szomszédolás az „Utak és Esélyek" program keretében. A darányiak Villányi László polgármester vezetésével a szomszédos Drávatamásiba kerekeztek.

A Mindenszenteki ünnepkör miatt várhatóan kevesen jelennek meg az október végi barcsi véradáson, ezért a vérellátó állomás munkatársai egy hét múlva újra Barcsra érkeznek.
 

A Deák Ferenc Általános Iskola a név felvétel 25 éves évfordulóját tartotta a közelmúltban, a DVK pedig a negyed százada indult hatosztályos gimnáziumi képzését. A héten az Arany János Általános Iskola volt a soros, ők az intézmény 40 éves fennállását ünnepelték.
 

Villanyszerelés, bontás, vakolás, hideg-melegburkolás, festés, fúrás-faragás, fapácolás, mázolás, nem jelent gondot a szakmunkásképző felújítása során, hisz a munkaműveleteket maguk a hallgatók elvégzik. Legutóbb a tornaterem újult meg segítségükkel, most a tanműhely a soros. Csonka Zoltán, a KSZC Barcsi Ipari, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája igazgatója szerkesztőségünknek elmondta, gyakorlatilag az ipari tevékenység teljes sprektumát elvégzik, ha kell, az intézmény karbantartói, illetve a szakoktatók segítségével  a nappali tagozatos és az esti képzésben résztvevő hallgatók. Most, hogy elkészült a tornaterem, már egy újabb, jelentősebb beruházás folyik az iskolában, a tanműhely teljes fűtéskorszerűsítése.

Volt diákok, volt diákok gyermekeikkel, volt diákból lett pedagógusok, itt dolgozó szülők itt dolgozó gyermekei, társintézmények képviselői, volt és jelenlegi intézményvezetők, volt és jelenlegi pedagógusok társaságában zárult a barcsi Arany János Általános Iskola négy évtizedes fennállását ünneplő rendezvénysorozat, mely szerdán köztéri villámcsődülettel, un. flashmob-bal indult, majd jött a gyermekek ünnepe és végül a volt és jelenlegi pedagógusok és fenntartók, valamint társszervekkel közös megemlékezés, melyben, volt diákok vállalták a fellépést.
                

Idén is megrendezik az Európai Szakképzési Hét programjait, amelyhez barcsi iskolák is csatlakoznak.

Dráva

2-3 méteres árhullám vonul le a következő napokban a Dráván. Az ár a Duna folyót is érinti.

Véradásra várják a barcsiakat és a környékbelieket is október végén és november elején.

Évek óta folyamatosan fejlődnek, alakulnak a barcsi temetők. Az idei évben újabb urnahelyeket alakítottak ki, illetve újabb járdaszakaszok készültek el. A Béke utcában az önkormányzat, az Imre utcában a temetői szolgáltató volt a beruházó.
 

A nyáron kezdődtek, ősszel folytatódtak a felújítások a KSZC Barcsi Ipari, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában. Most pl. a tornaterem készült el.
 

Az idei évben is lesz egyetemes, keresztény egyházi megemlékezés Barcson a Halottak napjához és Mindenszentekhez kapcsolódóan. Az elmúlt évek hagyományának megfelelően halottainkról közösen emlékeznek meg a helyi egyházi felekezetek.
 

Október első szombatja hagyományosan barcsi találkozót jelent a Dráva mentén élő horvátok számára. A barcsi hagyományőrző horvátoknak azonban ez csak egy alkalom a sok fellépés közül. Holnap is utaznak.
 

Új távműködtetésű oszlopkapcsoló telepítése történik ma a Barcs központi részét ellátó középfeszültségű hálózaton, ezért a Keleti városrészben, Belcsapuszta és a Martinovics valamint Ady Endre utcák környékére áramszünetet hirdetett a szolgáltató. Az E-On tájékoztatója szerint azonban lesz folytatás.
 

A barcsi rendőröknek október 23-án 9 óra körül hivatásos vadászok tettek bejelentést arról, hogy Kútfőpusztán két szarvastehenet kilőttek, de mire értük mentek, addigra ismeretlen tettesek elvitték a tetemeket. Az egyenruhások a beszerzett információk alapján azonosították a feltételezett elkövetőket és pár órán belül egy gépkocsiban igazoltatták, majd elfogták őket.
 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!