Helyi Hírek

Sikerrel ért véget az országos szólótáncverseny a barcsi néptáncoktató páros számára. A Boróka táncegyüttes vezetői különdíjasok lettek.
 

Verseny időszak előtt áll a Vénusz Mazsorett csoport, és bár majdnem minden produkció elkészült év végére, még sok gyakorlás vár a lányokra, mondta el a csoport vezető rádiónk vendégeként.
 

Görcsbe rándulva pusztultak el méhek ezrei Somogyban – írta meg az agroinformmég 2018 nyarán egy somogysárdi méhész beszámolója alapján. Sokáig nem lehetett tudni, mi volt a méhpusztulás oka, most azonban megérkezett a szakvélemény.

Évtizedes hagyományra tekint vissza, hogy január harmadik hetében egymás templomaiba gyűlnek össze a keresztyén egyházak hívei, hogy közösen imádkozzanak a krisztusi egység kiszélesítéséért és a világ sebeinek gyógyulásáért.

Január 31-én éjfélig lehet szavazni, hogy ki legyen az év önkéntese, és melyik szervezet legyen az év önkéntes szervezete. Félmillió forintot kaphat valamelyik önkéntes magánszemély, egymilliót valamelyik szervezet. A jelöltek között egy darányi hölgy is szerepel.
 

A barcsi Varga Ferenc eddigi munkásságának gyöngyszemeit nézheti meg a festészetet és a helytörténeti értékeket kedvelő közönség a Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhelyen szombattól.

Új formában írják ki az idei évre a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásait, amelyre civil szervezetek nyújthatják be kérelmeiket.

Kilenc napirendet tárgyal szerdai ülésén a barcsi képviselőtestület. A kilenc órakor kezdődő tanácskozáson az óvoda és bölcsőde nyári nyitva tartása mellett a helyi műalkotások felülvizsgálatáról is tanácskoznak majd.

Országszerte 9600 diák írt meg azt a felvételi feladatsort, amellyel a hatosztályos gimnáziumok képzéseire nyerhetnek felvételt.

Böllérverseny Darányban

Február 9-én tartják a hagyományos böllérversenyt Darányban. A kilencedik megmérettetésre reggel hatra várják a csapatokat eligazításra, fél hétkor már nyitják a disznóölés hagyományait is bemutató sorozatot.

A nyári szünet idején az eddigieknek megfelelően végig lesz óvodai ellátás Barcson, július és augusztus hónapban ügyeletes intézmények fogadják a gyerekeket.

A szalagavatóról szólt ez a hét a Dráva Völgye Középiskolában, de nem csak a végzősöket ünneplik a tematikus programok sorában.

A vezetékes földgáz bevezetésének lehetőségeiről szervez egyeztetést a Barcsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat.

Idén is várja a rászorulókat a barcsi melegedő a Klapka utca végén – tudtuk meg Boncz Kálmán esetmenedzsertől.

Háromszázezer forint felett van a kár, amelyet a december végi rongálások okoztak egyetlen éjszaka leforgása alatt Barcson - tudatta az összesített becslés eredményét Karvalics Ottó polgármester.

Két 16 éves gyanúsítottat hallgattak meg a barcsi rendőrök a decemberi rongálásokkal kapcsolatban.

Az idei évben csúsztatott időpontban, márciusban nyit a VIROEXPO. Pár évvel ezelőtt, a sorozatos kegyetlen téli időjárás miatt új időpontot kerestek a Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításnak. Először februárt célozták meg, majd márciust. Az idei időpont március 15-16-17.
 

Januárban is lesz véradás Barcson. A szokott módon ezúttal is két időpontban várják a donorokat. Nagy Gabriella, a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezetének barcsi területi munkatársa tájékoztatója szerint, a két időpont január 23 és január 30.
 

Műsoros sváb zenés est címmel szervez könnyed szórakozást ígérő programot a Barcsi Német Nemzetiségi Önkormányzat. Az egyesület elnöke szerint kár kihagyni a Hahner duót.
 

Az elmúlt év második felében kezdődtek Barcson az artroszkópiás műtétek, heti 1-2 ortopédiai beavatkozás történt, de az idei évtől ezek száma megszokszorozódik, mondta el szerkesztőségünknek a Barcsi Kistérségi Járóbetegellátó Intézmény igazgató főorvosa.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!