Helyi Hírek

Tanítás nélküli munkanapok valamint sport és kulturális rendezvények várják az Arany János Általános Iskola növendékeit és pedagógusait. Osztálykirándulások és bizonyítvány írás után, Sportnap és Diáknap kínál jó szórakozást csütörtökön és pénteken.
 

Döntetlennel végződött a tanár-diák meccs tegnap a Deák Ferenc Általános Iskolában. Többek között ez is része az idei évben elsőként megszervezett Deák diák-hétnek. A programsorozat a hét minden napjára kínál izgalmas eseményeket.
 

A kistelepülések önkormányzatai nagy várakozással fogadták a pályázati lehetőséget, illetve talán elmondható, hogy nincs olyan falu, amely ne adott volna be pályázatot fejlesztési forrásra. A baranyai kistelepülések polgármesterei közül szinte mindenki arról számolt be a megyei hírportálnak, hogy benyújtotta már pályázatát a Magyar Falu Programban, de amint megjelennek a következő felhívások, még fognak pályázni.

A Kaposvári Szakképzési Centrum kedd délelőtt szervezte meg az Év Diákja és Év Tanára díjátadó ünnepséget a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában. Az idei évben a 11 tagintézményből összesen 42 diák és 21 pedagógus részesült elismerésben.
 

 Rekord forgalom született Pünkösd napjaiban a barcsi fürdőn. A Rekreáció Központot több mint három ezer fő kereste fel a hétvégén.
 

Az előző hét eseményeinek összefoglalójával jelentkezett tegnap este újra a HÍD TV. A BarcsMédia honlapján elérhető műsorban részletekkel szolgál a szerkesztőség a közelgő nagy programokról is.
 

Újabb sikeres sport napot tud maga mögött a Barcsi Kistérség, mely újra Lad győzelmét hozta el. A rendezvény közel 500 főt mozgatott meg Csokonyavisontán, a fürdő területén.
 

Emléktáblát állítottak a barcsi templom plébánosainak. A táblát Pünkösd hétfőn áldotta meg Sass Rudolf plébános.
 

25 települési és 1 nemzetiségi önkormányzat nyert a Somogy Megyei Önkormányzat által biztosított vissza nem térítendő támogatást a SomFALU-2019 pályázat 8 millió forintos keretéből – közölte a hétvégén Biró Norbert.

Ráadással készül a Barcs 40 sorozat záróeseményeként a környékbeliek számára a barcsi önkormányzat. Plusz egy napot iktattak a háromnapos Tiéd a város sorozat végére, így négynaposra bővül a környékbeliek számára a fesztivál.

Pünkösd hétfőn a Megváltó Gyógyszertár tart ügyeletet Barcson, 12 óráig fogadják a sürgősséggel érkezőket. Az orvosi ügyelet a megszokottak szerint történik.

Ismét a barcsiak nyerték az Intercisa kézilabda középiskolás kupát. A Pécsen rendezett tornán nyolc csapat vett részt. A Dráva Völgye kézisei Mosonmagyaróvár, Dombóvár és Győr ellen játszották a csoportmérkőzéseket.

Néhány szabad hely akad, lassan megtelnek a szeptemberig meghirdetett vízitúra időpontok a Dráván. A BVSE Vízitúra Szakosztálya júniusban nyitotta az evezős szezont, evezős túrát terveztek erre a szezonra.

Barcson és Szulokban is ünnepeltek a gyermekes családok szombaton. Barcson a közösségi ház mellett gyülekeztek a gyerekek, ahol a Barcsi RNÖ és a Drávamenti Romákért Egyesület gyermeknapján pónilovas kocsikázással és játékos feladatokkal múlatták az időt, de a rendvédelmi és katasztrófavédelmi munkákkal is megismerkedhettek a helyi rendőrök és tűzoltók jóvoltából.

Ismét díjat kaptak a biztonságosan vezető közúti fuvarozók. Egymillió kilométert vezettek le balesetmentesen a Gazda Trans idei legjobbjai. Horváth Zoltán és Kametler Tivadar (képünkön) a Fuvarozók Nemzetközi Világszervezetének jóváhagyásával kapta meg az IRU diplomát az egymillió balesetmentes kilométerért.

Jól haladnak a munkálatok Barcson a régi pálfalusi iskolaépületben. A Bem utcában ősztől a Gyermekesély Program keretében Közösségiház működik majd. A kivitelező BAU-LIZÉNA Kft. ügyvezetője szerkesztőségünknek elmondta, a feladat az épület külső homlokzatának teljes felújítása valamint belső korszerűsítés.

Közeledik Pünkösd a Szentlélek kiáradásának napja, de a Szentlélek erejét Barcson többen is megtapasztalták, megérezték az elmúlt hetekben. Véget ért a Szentlélek Szeminárium, melynek záró eseménye egy küldetési mise volt.
 

Véget értek az írásbeli érettségik, és vizsgák, és sorban teljesítik a fiatalok a szakmai vizsgák szóbeli valamint gyakorlati feltételeit is. A héten ünnepeltek a vizesek és az erdészek is. Két erdész tanuló mentesült a szakmai vizsga alól, az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen elért első, illetve hatodik helyezésért.
 

Villámcsődület és gyertyagyújtás helyszíne volt a barcsi székelykapu péntek este. Közel harminc fő emlékezett az Úz-völgyi katonatemető rongálását követően a Városházánál. Ander Balázs, Jobbikos képviselő közösségi portálon közzé tett felhívására érkeztek a megemlékezők a Barcsi Polgármesteri Hivatalhoz, hogy kifejezzék együttérzésüket az erdélyi magyarságot ért provokáció kapcsán.

Június 27-én kezdődik a Városünnep Barcson. „Tiéd a város!” címmel négynapos sorozattal várják a vendégeket a 40 éves városban több mint 10 helyszínen.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!