Helyi Hírek

Szerdán a délelőtti órákban félpályás útzár lesz érvényben Barcson a Bajcsy-Zsilinszky utca Posta és a Séta tér közti szakaszon fakivágás miatt.

Szombaton kezdődik az Adventi forgatag rendezvénysorozata Barcson, amelyben négy hétvégén át szombatonként adventi vásárral, műsorokkal és forró italokkal, ételkóstolókkal várják a barcsiakat és a város vendégeit.

Sűrű napja volt tegnap a barcsi tűzoltóknak. Letért az útról egy autó Barcs külterületén, a Komlósd felé vezető szakaszon. Az esethez a barcsi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járművet.

Lezárult a 200 éves évforduló alkalmából tartott sorozat a barcsi római katolikus templomban. A templom búcsúnapján, Krisztus király ünnepén a 200 év alatt Barcson szolgáló atyákért és hívekért is imádkoztak.

Felvételi előkészítő indult a Barcsi Széchényi Ferenc Gimnáziumban, mivel az idei évtől a központi írásbeli nélkül nem lehet bekerülni az intézménybe. A felvételi 50%-ban számít bele az eredménybe, a többit a hagyományosan a hetedikes és nyolcadik osztályos félévi eredmények teszik ki.

"Büszkék lehetünk városunk kimagasló kulturális életére" – monda Vértes György a Móricz Zsigmond Művelődési Központ egykori igazgatója a művelődési ház 65. jubileumi gálaműsorát követően a BarcsMédia stábjának.

Hatalmas érdeklődés övezete a 65 éves Móricz Zsigmond Művelődési Központ jubileumi gálaműsorát. A majd háromórás összeállításban számtalan kiváló produkciót láthatott a közönség.

Kézműves pályázatot hirdetett a BÉKE Egyesület „Az én karácsonyfám” címmel.

A hagyományokhoz híven az idei évben is a Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény diákjainak műsorával indul meg az adventi időszak városunkba. 

Immáron 14. alkalommal gyűltek össze a Logosz Egyesület és a Mustármag Együttestagjai , hogy örömöt hozzanak vendégeik szívére dalaikkal és verseikkel.

 

Gála műsorral és az elmúlt 65 év felelevenítésével ünnepelték a Barcsi Móricz Zsigmond Művelődési Központ fennállásának jubileumát.

Tevékenyégükről és a jövőbeli terveikről számolnak be Barcs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának tagjai.

Útirajzokat, építészrajzokat vonultat fel a Városi Könyvtár új tárlata, melyek mind templomokat ábrázolnak. 

Lassú apadás következik a Dráván, miután tetőzött az árhullám a Heresznye–Barcs–Szentborbás közötti szakaszon. A folyó a drávaszabolcsi vízmércén csütörtök délután 16:00 órakor elérte az I. fokú készültségi szintet (430 cm). 

Elérte a kritikus szintet a térítési díj tartozások mértéke Barcson. A legutóbbi testületi ülésen összegzett adatok szerint 8 millió forint felett van az az összeg, amit nem fizettek be a konyhákat üzemeltető intézményeknek a szülők.

Több mint 400 facsemetét és cserjét telepít a napokban Barcson a Legyen Rengeteg Egyesület. Elsőként a hulladékválogató környékét telepítik be, de tavasszal több helyen is fásítanak közterületeken is a városban.

Az atomenergia szükségességéről és a hazai áramellátással kapcsolatos számításokról tartott előadást Barcson Süli János szakminiszter.

Koós Csaba

Decemberben hivatalosan is kezdeményezni fogja Barcs, hogy újra részt vegyen a kistérségi társulás munkájában – jelentette be Koós Csaba Somogyaracson, ahol átadták a község új közösségi házát.

Élesen bírálta az E.On eddigi késlekedését a kerékpárút építése kapcsán Koós Csaba polgármester.

Újabb bizottsági tagok tettek esküt Barcson, megválasztotta a külső bizottsági tagokat is a város képviselő-testülete. A négy bizottságba 3-3 tagot választottak be a képviselők.

Oldalak

További hírek

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!