Helyi Hírek

Baranya és Somogy gyorsforgalmi útjainak folytatását tervezi Horvátország is. Közzétette az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti szakaszára vonatkozó ajánlati felhívást az állami beruházó szervezet.

Hamarosan a Barcsi Kormányablakban is elérhető lesz a jelnyelvi tolmácsolás. A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége és a kormányhivatalok közös együttműködése révén a hallássérült ügyfeleket tableten vagy más okoseszközön keresztül segítik a jelnyelvi tolmácsok az ügyintézésben.

Az elmúlt hetekben lázasan készítették barcsi fiatalok azokat a kiszebábokat, melyek közül egyet a hétvégén elégetnek, s ezzel jelképesen is tűzre vetik a telet. Mint arról már korábban beszámoltunk, február 22-én Barcsi Télűző Mulatság néven városi farsangi program lesz az OTP előtti téren.

Élőben is nézhetik a 2020. évi Barcsi Sportdíjak átadó ünnepségét a BarcsMédia Facebook-oldalának követői. Csütörtökön 9 órától közvetíti az ünnepséget élőben a helyi média a Barcsi Polgármesteri Hivatal Tanácskozó terméből.

Nyolc beosztott tűzoltóval gyarapodott a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állománya. A nemrégiben esküt tett tűzoltókat a megyei katasztrófavédelmi igazgató és a szakmai igazgatóhelyettes köszöntötte hétfőn délelőtt az igazgatóság tanácstermében.
 

Elismerésben részesültek Baranya megye legjobb gazdasági szereplői. Köztük a Seres Kft is. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Kitüntetési Rendje alapján a kamara elnöksége dönt a kamarai díjak kitüntetettjeiről.

Bűnmegelőzési fórumot rendeznek a Szegedi Tibor Közösségi Házban február 19-én, 17 óra kezdettel. Fiatalokat, időseket egyaránt vár Barcs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata és a Dráva Menti Romákért Egyesület.
 

Egyre jobban éledezik a természet. Fakadnak a rügyek, nyílik a mogyoró, a fűz, az ország szinte minden részén kinyílott hóvirág, Barcs környékén is fehérlik az erdők alja, és már nagy telepekben jelentkezik a tavaszi tőzike is.
 

A nagybajomi mellett a drávaszentesi állattartó telepen is megkezdődtek az ellések. A fekete racka bárányok már több mint harmincan vannak, és az elkövetkezendő hetekben számuk tovább gyarapodik.
 

Még tart a farsang, a barcsi könyvtárban is. Így újabb programot kínálnak. A hagyományok jegyében, a kicsiket, illetve a gyermekes családokat várják szombaton.
 

Könyvtáros munkakörbe hirdetett álláslehetőséget Barcs Város Könyvtára.

 

Télűző mulatságra készülnek a művelődési ház munkatársai. A rendezvény szombaton, azaz február 22-én 15 órakor kerül megrendezésre az OTP előtti téren.

 

Folytatódnak a helytörténet előadások városunkban. A legutóbbi előadásában Rózsás Márton, Barcs díszpolgára arról mesélt, miként vált településünk várossá.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Facebook oldalán osztotta meg, hogy a kastélyosdombói modellprogramjukban még a téli időszakban sem áll meg a munka. 

 

Az előző évek hagyományait követve az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2020-ban is alkotói pályázatot hirdet óvodások és iskolások részére. Az immár hetedik alkalommal kiírt pályázatra készített alkotásokat március 31-ig kell eljuttatni a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságra.

A szalagavatók időszakában járunk, a város két középiskolájában már fel is kerültek a szalagok a diákok mellkasára. Legutóbb a Széchényi Ferenc Gimnázium tanuló kapták meg az érettség ezen jelképét.

Ismét hasznos információkkal jelentkezi a HídTelevízió Barcsi Krónika című magazin műsora.

Vannak már elkülönített keretek a városlakók kéréseinek megfelelően, bár egy év alatt aligha lehet minden problémára forrást találni. Koós Csaba a városkörzeti találkozók kapcsán számolt be arról, hogy a platánok visszavágását a költségvetés elfogadása után kezdhetik meg a Klapka utcában.

Alaposan átalakul a Zöld Város Programban a Testvérvárosok tere Barcson. Koós Csaba polgármester elmondta: ez lesz a program egyik célterülete, amely helyi terméket gyártóknak is biztosít majd teret például az adventi vásárokon, ehhez külön egyedi árusító bódékat is beszereznek a pályázati forrásból.

Februárban kétszer még biztosan ülésezik a barcsi képviselő-testület. Csütörtökön reggel 9 órától sportolókkal telik meg a polgármesteri hivatal nagyterme, hiszen hagyományosan ekkor adják át a 2019-es teljesítményekért járó elismeréseket, illetve a közönségdíjas versenyző is ekkor kerül megnevezésre.

Oldalak

További hírek

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!