Helyi Hírek

A barcsi Napsugár Bölcsőde dolgozóit újra tesztelték az országos szűrőprogram keretében, az e heti szűrések körében már a technikai dolgozók is részt vesznek önkéntes alapon a legkisebbeket ellátó intézményekben is. 14 bölcsődei dolgozótól vettek mintát a hétfői napon Barcson, minden teszt negatív lett.

Rajzpályázatra érkező alkotások díszítik a somogytarnócai faluház ablakait.

 

Az idén online adventi kalendáriummal hozzák el az ünnepi hangulatot a Barcsiókia tagjai. 

 

Megszokhattuk az évek során, hogy advent első vasárnapja előtti pénteken a Szivárvány EGYMI diákjai és tanárai gyújtják lángra lelkünkben a karácsony fényét.

Az interneten közvetítették a csokonyavisontai adventi áhítatot a falu önkormányzatának Facebook oldalán, a korlátozó intézkedések miatt egyelőre sehol nem ünnepelhették nagy közösségben az első adventi gyertya meggyújtását.

A Kaposvári Liszt Ferenc zeneiskola három évente rendez regionális fafúvós versenyt, Somogyi, Tolnai és Baranyai zeneiskolásoknak. A tavaszra tervezett esemény sajnos idén elmaradt, ám a szervezők megtalálták a módját annak, hogy az ifjú zenészpalánták felkészülésbe fektetett ideje ne vesszen kárba.

forrás:pontvelem.hu

A Barcsi Arany János Általános Iskola is csatlakozott a Segíts Velem Karácsonykor – Segíts Velem - PontVelem – Okos Programhoz, melyben használt, de jó állapotú játékokat gyűjthetnek karácsonyra a rászoruló gyermekek részére a részvevők.

A Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulóján Somogy megye legjobbjai közé kerültek a Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskola diákjai.

Minden pénteken reggel 8 órától 13 óráig várják a helyi termékek kedvelőit a barcsi termelői piacon. A kormány vásárlási idősávra vonatkozó döntése nem érinti a barcsi termelői piac rendjét.

forrás:mta.hu

A pedagógusokat és néhány intézményben a technikai dolgozókat is szűrték az állami finanszírozásban kezdődött programban. Információink szerint a legtöbben éltek a koronavírus kimutatására szolgáló gyorsteszt lehetőségével.

Hetente egyszer járnak be a barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ dolgozói a strand körüli teendők elvégzése céljából. Lipics István, a fürdő vezetője szerkesztőségünknek elmondta, az elmúlt időszakban lombhúzási munkálatokat végeztek el, megtörtént a beltéri uszoda vízcseréje, a medence körüli járórészt vízkőmentesítették

Pénteken minden munkálatot befejeztek a Városgazdálkodási Igazgatóság munkatársai, a fényfüzéreket már a hét első felében kihelyezték, az adventi koszorút és a betlehemet pénteken állították fel.

Jótékonysági lánc indult Barcson a fenyők felajánlása kapcsán. Újabb lakossági adományok révén kerülnek karácsonyfák a város intézményeibe. Idén Kovacsics József ajánlott fel egy fenyőt a Barcsi Kistérségi Járóbetegellátó Központ részére, amelynek szállításában az Avermann Kft segédkezett és az Őrláng Egyesület önkéntesei állították azt fel.

Közeledik a középiskolai írásbeli felvételire való jelentkezés határideje. Barcson a Dráva Völgye Technikum és a Széchényi Ferenc Gimnázium leendő diákjainak is kell jelentkezniük központi írásbelire.

November 25-én zárult az őszi érettségi vizsgaidőszak a Barcsi Széchényi Ferenc Gimnáziumban. Az iskola diákjai nagyrészt előrehozott érettségi vizsgát tettek az engedélyezett tantárgyakból: idegen nyelvből és informatikából.

Egyszerre három adventi ajándék is elkészült tegnap Somogytarnócán. Az önkéntesek fát díszítettek, koszorút készítettek és a betlehemi sátor is benépesült.
 

Elkészült és a hétvégén már teljes pompájában világít a több mint kétezer égővel díszített barcsi lakóház.
 

Mindhárom barcsi középiskola igazgatóját várja hétfőn a Barcsi Krónika.

Üzembe helyezték a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ parkolójában Barcs első elektromos töltőpontját.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság egy rövid kérdőív segítségével kívánja felmérni bemutatóhelyeinek, programjainak ismertségét, népszerűségét.

Oldalak

További hírek

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!