Helyi Hírek

A Happy Students lett november egyik legjobb középiskolai csapata a boldogságórák közül az országban. A Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium közösségi oldalán is közzétette a beszámolót az óráról. 

Tavaly a Víz Világnapja alkalmából válogatott relikviák bemutatását tervezte a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a tárlatot azonban a járványügyi intézkedések miatt nem lehetett megnyitni 2020-ban.

Sikerült az év végére betervezett munkálatokat elvégeznie a Zöld Város Program kivitelezőjének. István József, a Házmester Bau Kft. vezetője szerkesztőségünknek elmondta, a templom mögötti téren már csak a növények telepítése van vissza, a burkoló munkák, a térkövezés már jóval az ünnepek előtt elkészült.

December végén a Kaposvári Tankerületi központ jóvoltából az iskolák – köztük a Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskola tanulói - tableteket, illetve egy pályázatnak köszönhetően Lego robotokat kaptak.

Jelentősen nehezíti a barcsi úszók életét is a koronavírus járvány. Az uszodák bezárásával elmaradnak az edzések, így az egyesületi tagdíjtól és a hozzá kapcsolódó állami támogatásoktól is elesik a csapat az elnök szerint.

Hétfőtől rendes munkarend szerint várják a Szivárvány EGYMI diákjait. Androsics Bernadett, az intézmény vezetője szerkesztőségünknek elmondta, jelenleg fertőzött gyermekről és felnőttről nincs tudomásuk, így a megszokott módon az év első tanítási napján a hagyományos rend szerint kezdik meg a munkát.

A Dráva Gyógyszertár biztosítja az ünnepek alatt az ügyeleti ellátást, de ma délig és szombaton mindkét barcsi patika nyitva lesz.

Sajnos nem hozta a várt teljesítményt az idei évben a barcsi termelői piac, a koronavírus visszaesést okozott a forgalomban. Burján Renáta, a helyi termelő piac felügyelője szerkesztőségünknek elmondta, a karácsonyi időszakban voltak gyengébb és erősebb napjai is helyi termékek értékesítőinek.

forrás:friss.hu

A szilveszteri tűzijáték és petárda pattogtatás ugyan idén elmarad, de a Barcsi Állatmenhely munkatársai készenlétben várják az elkóborló kutyusok gazdáinak hívását. Biczák Balázs, a Barcsi Állatmenhely vezetője szerkesztőségünknek elmondta, hogy december 31-én éjszaka fogadják azon gazdik hívását, kiknek kutyáik mégis elkóborolnának, eltűnnének.

Barcs Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata és a Podravina Együttes közössége szervezett adománygyűjtést a horvátországi földrengés áldozatainak részére. A barcsiak több mint 80 csomagot gyűjtött össze, a szervezők elmondása szerint ezeken a felajánlásokon kívül a környék több településéről is érkeztek adományok.

Fél kettőig várják a csomagokat a Csillag Étterem udvarán.

A Dráva Úszó-és Szabadidősport Egyesület az edzések és az oktatás folytatására, illetve jövő évi újrakezdésére. Most azért dolgoznak, hogy ehhez a technikai feltételek minél jobbak legyenek. A programokhoz és versenyekhez így minden adott lesz, csak víz kell majd hozzá.
 

Kedd délután olyan erősségű földmozgást tapasztaltak Barcs és környékének lakói, mely riadalmat keltett sokakban. Recsegtek, ropogtak a falak, csörögtek a poharak, tányérok, megmozdultak a bútorok, a csillárok, könyvek potyogtak a polcokról, sőt a legtöbb helyen a karácsonyfa jelezte legelőször az iszonyatos rengést.
 

Csütörtökön 20 óráig van lehetőségük online időpontot foglalni az óvodai és általános iskolai dolgozóknak az iskolakezdés előtti, január eleji gyorstesztelésekre - közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel. Azt írták: a gyorstesztelések célja az, hogy továbbra is biztosítsák az óvodák és iskolák zavartalan működését.
 

Igaz csak január negyedikén folytatódik a tanév, de minden iskola már kész a diákok fogadására. A barcsi Arany János Általános Iskola is kifertőtlenítve várja a következő évet.
 

Ismét ünnepi műsorral jelentkezett a HÍD Televízió. Ezúttal a zene kapta a főszerepet.
 

A Szent család napján, és azt megelőzően a Szállást keres a szentcsalád imasorozatban is a család került a főszerepbe az elmúlt hetekben a katolikus liturgiákban, de az ünnepkörön túl, a következő év is a legkisebb közösségről szól majd, hisz 2021. a Család éve.
 

A Széchenyi 2020 program keretében a Kaposvári Szakképzési Centrum (KSZC) mind a 7 tagintézményében elindít egy a nyelvoktatás színvonalának fejlesztését szolgáló projektet. Mindez az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg, melynek keretében a szervezet 149, 96 millió forint vissza nem térítendő támogatással gazdálkodik - írták a KSZC közleményében.

Fűtés nélkül maradt családon segített az Őrláng Egyesület vasárnap éjjel. Két olajradiátort adtak át, hogy melegen tudják tartani a benne élők a házat éjszaka. A ház lakói maguk értesítették a mentőket miután szénmonoxid mérgezés jeleit vélték felfedezni magukon. Gyanújuk beigazolódott, a kiérkező tűzoltók magas koncentrációt mértek.
 

A közzétett adatok szerint ötször mértek rengést ma reggel a szomszédos Horvátországban. A földrengés epicentruma 12 kilométerre volt Sziszektől (Sisak) és 51 kilométerre Zágrábtól, mintegy 5 kilométeres mélységben. A rengést egész Közép-Horvátországban érzékelte a lakosság.

Oldalak

További hírek

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!