Helyi Hírek

forras:katasztrófavedelem.hu

Feladatellátásuk elősegítése céljából a Barcsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság új hajótestet vásárolhatott Barcs Város Önkormányzata által adományozott összegnek köszönhetően. A város önkormányzata döntött arról, hogy 2 millió 650 ezer forint összegű támogatást nyújt a Barcsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság részére az eredményes munkavégzéshez szükséges eszköz megvásárlásához – tájékoztatott a katasztrófavédelem.

A kormányrendelet új módosítása értelmében, a Szentestére vonatkozó kijárási tilalom feloldásával lehetőség nyílik az éjféli szentmisék megtartására. A Somogy Megyei Püspökség javaslatára Barcson is tart éjféli misét Sas Rudolf plébános.

Tartós helyettesítéssel oldják meg Darány orvosi ellátását. Január elsejével tartós helyettesítési jogviszonyban Dr. Nuszpl Árpád látja el a darányi lakosokat, heti három alkalommal. Villányi László, a község polgármestere szerkesztőségünknek elmondta, közel fél éve próbálják megtalálni már az évtizedek óta tevékenykedő, nyugdíjba vonuló háziorvos utódját, eddig sikertelenül.

A Zöld Város Programban felmért fák után a barcsi Bajcsy-Zsilinszky utcai temető fenyőinek felmérését is nyilvánosságra hozta az önkormányzat.

Nagy érdeklődés övezte a BarcsMédia Különös karácsony című ünnepváró műsorát.

Nagy sikert aratott a Móricz Zsigmond Művelődési Központ Adventi Ablakok programja, kicsik és nagyok szép számban vettek részt, mind az ablakdekorálásában, mind azok felkutatásában.

Megkezdődött a téli szünet, de az óvodák és a bölcsőde is ügyeletet tart, fogad gyermekeket.

A téli szünetben sem élvezhetjük a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ szolgáltatásait.

Ismét bővítette kínálatát a Barcsi Városi Könyvtár, így az ünnepekben sem maradunk izgalmas olvasmányok nélkül.

2020 a sportolók számára is nehéz volt, hiszen sokesetben kellett átszervezni a megszokott életüket.

Az adventi időszakban minden nap lélekemelő posztokkal kedveskedett a Barcsiókia csapata közösségi oldalán.

Az ónos eső és a nagyobb mennyiségű hó is letörheti egy nagy fa ágait az Imre utcai temetőben Barcson, ezért elrendelték annak kivágását – tájékoztatta szerkesztőségünket Koós Csaba polgármester.

Új platformon segíti a tovább tanulókat a Kaposvári SZC Barcsi Szakképző Iskola.

 

Hetven csomagot vittek házhoz a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei az elmúlt két napban. 

 

Hétfőn este hatkor élő karácsonyi műsorral várja a nézőket és a rádióhallgatókat a BarcsMédia stábja.

A héten kezdődött és hétfőig tart Barcson is a Máltai Szeretetszolgálat szokásos „Adni öröm” akciója. Az idei évben nem tartós élelmiszert gyűjtenek, hanem adománykártyákat lehet vásárolni. A személyes kapcsolat és jelenlét azonban nagyon hiányzik, a kártyák nem olyan vonzók, kevés fogy belőlük.

Hétfőn rendkívüli karácsonyi műsorral várja nézőit és hallgatóit a BarcsMédia összes felülete. A barcsi óvodások, iskolások produkciói mellett a barcsi fúvósok is meglepik a környékbelieket.

Az elmúlt héten Somogy megyében nőtt leginkább (17 százalékkal) a koronavírussal fertőzöttek száma. Az eddig regisztrált összes fertőzött átlagéletkora 45 év, az elhunytaké 75 év.

December 18-án volt a téli szünet előtti utolsó tanítási nap és utolsó nagyüzemi étkeztetés. A következő napokban sem pihen a barcsi főzőkonyha, de már lényegesen kevesebb diákot látnak el.
 

December 20-án, a Jónak lenni jó! műsorának egyik kiemelt tételeként lehet majd licitálni a legnagyobb balatoni festményre, amelyet a MOL Nagyon Balaton felkérésére augusztusban a fiatal képzőművész, Labrosse Dani képzőművész a STRAND Fesztivál közönségével közösen készített a Balaton partján. A 10 x 2 méteres, 10 darabból álló mű kikiáltási ára 2 millió Ft.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!