Helyi Hírek

Kicsivel több, mint egy hónap múlva ünnepeljük a Víz Világnapját. Jelen helyzetre való tekintettel valószínű, hogy ez az ünneplés is az online térbe szorul.

 

Ismét a szerelem áll a Barcsi Városi Könyvtárban a középpontban. Ezen a héten ugyanis a házasokra is és randizókra is gondolnak a Valentin, azaz Bálint nap közeledtével.

 

A Duna-Dráva Nemzeti Park 2021-ben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Az évforduló alkalmából idén számos akciót, játékot hirdet az igazgatóság és visszatekint az elmúlt két és fél évtized eseményeire is. 

 

Decemberben a VII. "Csupor László" Dél - Dunántúli Regionális Fuvolaversenyen első illetve második helyezést szereztek barcsi fuvolisták, akik most újabb megmérettetésre készülnek. A versenyprodukciók azonban érdekesek, hisz akkor is és most is online térben zajlik a fellépés és az értékelés is. A produkciókat ezúttal is a BarcsMédia stábja rögzíti.
 

Nem fogadhat látogatót a Barcsi Könyvtár sem novembertől, de nem szűnt meg a kölcsönzés. Szó szerint, ahol nem engednek az ajtón bemenni, ott kiszolgálnak az ablakon át.

 

Igét hirdet a barcsi kántor.  Varga László megyéspüspök engedélyével egyházi szertartás tarthat Rapkai Gábor.

Tegnap délután óta szokatlan alakú és anyagú fát látni a barcsi kikötőben. Ez a Barcsi Turisztikai, Gasztronómiai és Kulturális Egyesület Valentin napi meglepetése, egy szív alakú lakatfa, amelyet betonba ágyazva a Dráva partján találnak meg a szerelmes párok.

Pályázati forrásból és Barcs Város Önkormányzata támogatásából újulhat meg a Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely 

 

A decemberi kormányhatározat alapján hamarosan megkezdődhet a 68-as út teljes rekonstrukciója – mondta el a Barcsi Krónika műsorában Szászfalvi László.

 

Új hitoktató kezdte meg a munkáját Darány, Kétújfalu és Nagydobsza községekben. Kajtár Bertold korábban 12 évig végzett Baranya megyében igehirdetést, illetve hitoktatói tevékenységet.

Elektronikus formában kell nyilatkozniuk a barcsi vendéglátóegységeket üzemeltetőknek is, hogy pontosan milyen üzlettípust is működtetnek.  A Barcsi Polgármesteri Hivatal egy segédletet is közzétett a város hivatalos weboldalán.  A bejelentést azoknak kell megtenniük, akik még idén január 1-je előtt jelentették be vendéglátó egységeiket.

 

Hétfőn reggel nagy területen eső lesz jellemző, délután keleten marad az eső, nyugaton záporok alakulhatnak ki. A hidegebb északnyugati tájakon hózápor sem kizárt. 0-13 fokra számíthatunk, keleten és délen lesz enyhébb idő.

 

Hétfőn időszakos áramszünetre kell számítani Barcs több utcájában is.

 

Ahogy azt már megszokhattuk nyáron ügyeleti rendben fogadják a barcsi óvodák a gyermekeket. 

 

Ötvenszázalékos kamattal majd' hárommillió forintra tett szert a férfi, akit a napokban ítélt el tettéért első fokon a Barcsi Járásbíróság.

Egy tehergépjármű alól ugrott ki alvázmosás után a gyanú szerint két illegális bevándorló egy fuvarozó cég telephelyén Rinyaújlakon tegnap délelőtt.

Közlekedésbiztonsági célellenőrzést tartottak a Barcsi Rendőrkapitányság munkatársai tegnap délelőtt, most a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályainak betartását ellenőrizte a hatóság.

Sövénysort tisztítottak a temetőnél és más közterületeket is rendbe tettek a csapadékmentes időszakban a Barcsi Városgazdálkodási Igazgatóság munkatársai. Kovács Helga, az igazgatóság vezetője szerkesztőségünknek elmondta, legutóbb a Barcsi Polgármesteri Hivatal felkérésére a Béke utcai temetőben elöregedett sövénysort tisztították meg, mivel a jövőben a parkoló kiszélesítését tervezi az önkormányzat.

Idén sem volt könnyű dolga a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat barcsi dolgozóinak. A 2019-es törvénymódosítás szerint, minden gyermek tanköteles korú, aki adott évben augusztus 31-ig betölti a 6. életévét.

Egy tehergépjármű alól ugrott ki alvázmosás után a gyanú szerint két illegális bevándorló egy fuvarozó cég telephelyén Rinyaújlakon. A vállalkozás azonnal értesítette a rendőrséget. 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!