Helyi Hírek

A Széchenyi utcában található volt földhivatali épületet és egy külterületi, a Dráva partján lévő terület átvételét kezdeményezte az önkormányzat – ez derült ki a város hivatalos honlapján elérhető előterjesztésből, amelyet a polgármesteri döntésekhez készít elő az apparátus. 

A X. Országos Jeney Zoltán Fuvolaverseny döntőjébe jutott az első korcsoportban induló Antal Virág Anna, a Barcsi Vikár Béla Zeneiskola növendéke. Felkészítő tanárától, Berkicsné Vizi Krisztinától megtudtuk: immár négy darabot kell rögzíteniük majd az országos döntőre, hiszen a korábbi kötelező és szabadon választott darab újrajátszása mellett két újat is el kell küldeniük. 

Korábban a Barcsi Szociális Központ épületegyüttesében helyezték el a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatot, amely június végéig új helyre költözhet. A negyvenmillió forintos felújítás során új irodákat alakítanak ki a szolgálat munkatársainak a Széchenyi utcában, a volt napközi épületében – mondta el megkeresésünkre Koós Csaba polgármester. 

Nem küld minden hónapban felszólító levelet a térítési díj elmaradások miatt a barcsi főzőkonyhákat üzemeltető Barcs Város Óvodája és Bölcsődéje. Az egyenleget akár telefonon is megkérdezhetik a szülők, de felszólítást csak a két hónapnál régebbi tartozás esetén küldik ki postai úton. 

110 millió forintos önerős beruházásként új eszközök érkeznek a Avermann-Horváth Kft-hez. Az első munkagépet a múlt héten emelték a helyére, a következőt a jövő héten szállítják le.

 

Miközben országszerte károkat okoz a belvíz, az idei hómentes, de csapadékos tél nem okozott gondot a nemzeti park Barcs környéki területein.

 

Megkezdődött a virágágyások frissítése, újak kialakítása, a gallyazás és hamarosan az ültetések is beindulnak Barcs közterein. A sort az árvácskákkal és a levendulákkal nyitották.

Egyre több helyen és egyre nagyobb hóvirágmezővel találkozhatunk a túrák során Barcs térségében. A téltemető virágot hamarosan követik a tavasz köszöntők, mint a kockás liliom vagy a tavaszi tőzike és a tavaszi csillagvirág.

A világhálónak köszönhetően a Barcs határain kívül élőkhöz is eljutott a március 15-e alkalmából meghirdetett szavalóverseny híre. Bár a határidő csak a jövő héten jár le, már nyolcan jelentkeztek az ország távolabbi pontjairól is.

Korábban megírtuk: Barcs is egyike lesz a megyébe tervezett oltópontoknak, amint az ütemezett helyett a tömeges oltási rendre tér át az ellátórendszer.

Mint arról mi is hírt adtunk, a pedagógusok nagy számú megbetegedése miatt a múlt héten, pénteken online oktatásra állt át a Barcsi Arany János Általános Iskola. Március elsején kezdenek, így nem tartható meg a másodikára tervezett névadójuk előtti tisztelgés.

Közeledik a március elsejei határidő, ami az egészségügyben dolgozók státuszának fordulópontját jelenti. Március 1-jétől megszűnik az eddigi közalkalmazotti jogviszony, helyette lesz az egészségügyi szolgálati jogviszony.

2006 óta rendszeresen döntős résztvevői a XII. Országos Zongora négykezes és két zongorás versenynek a barcsi zeneiskola növendékei.

Idén is biztosított melegedőt a hajléktalanoknak Barcs önkormányzata. Jelenleg a Deák Ferenc iskola régi napközijének udvarán álló épületbe húzódhatnak be a rászorulók, étkeztetésüket is biztosítja a város – többek között erről is beszámol a mai Barcsi Krónika.

Tovább folytatja a Magyar Telekom Nyrt. Barcs területén az optikai hálózat fejlesztését. 

 

Az erdők láthatatlan értékeit és titkait járja körbe a középiskolásoknak szervezett „Fedezd fel az örökséged!” erdőismereti vetélkedő, amelyre 2021. február 28-ig várják a középiskolások jelentkezését.

 

196 főt, köztük több barcsi háziorvosi körzet páciensét oltották be Nagyatádon szombaton – számolt be közösségi oldalán Barcs polgármestere. Koós Csaba saját tapasztalatait osztotta meg és azt írta, gördülékeny volt az oltás, amelyet ő is a nagyatádi oltóponton vett fel.

Pénteken délután ismét megtisztította az Őrláng Egyesület a Drávatamásit és Barcsot összekötő kerékpárútat. Rácz Csaba, az egy egyesület elnöke szerkesztőségünknek elmondta, az egyesület megállapodást kötött a városvezetéssel, mely szerint időszakos jelleggel megtisztítja a bicikliutat.

Vissza nem térítendő költségvetési támogatás igényelhető a falusi kisboltok működésére, fejlesztésére, valamint a bezárt boltok újra nyitására a Gazdaság-újraindítási Akcióterv keretében. Szászfalvi László, országgyűlési képviselő a Dráva Hullám Melózáró című műsorában elmondta: a támogatás célja a kistelepülések népességmegtartó erejének növelése, az ott élők életszínvonalának emelése és az alapvető szolgáltatások elérhetővé tétele.

Hétfőtől újra a régi helyén intézhetik postai ügyeiket az istvándiak. Bereczkiné Pavelka Jolán, a falu polgármestere szerkesztőségünknek elmondta, három éve már, hogy megkezdték a felújítási munkálatokat, 2019 novemberében már át is adták volna az épületet, de a postai létesítmények követelményeinek így sem felelt meg az épület.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!