Helyi Hírek

Ideiglenesen szünetelteti a személyes ügyintézést ügyfélszolgálati irodáiban és csökkenti a tervezett üzemszünetek számát az E.ON Hungária Csoport

Módosult a kormányrendelet, mégis lesz gyermekfelügyelet az óvodákban és az iskolákban indokolt esetben. Hétfőn jelentkezhetnek azok a szülők, akik nem tudják megoldani óvodás korú gyermekük vagy gyermekeik elhelyezését Barcson. 

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság megalakulásának 25. évfordulója alkalmából gyermekrajzpályázatot hirdet a Föld Napja tiszteletére. A pályázatra óvodás és iskolás gyerekek alkotásait várják a „Kedvenc védett állatom vagy védett növényem” témákban – tájékoztatott az Igazgatóság.

 

Már a mai műtétek is elmaradnak Barcson az egészségügyi átszervezések miatt.

 

Nem kell postázni az M30-as és egyéb igazolásokat az adóhivatalnak – mondta el rádiónk megkeresésére a NAV megyei sajtóreferense. Március 16-ig lehet kérni a bevallási tervezetek postázását azoknak, akik nem rendelkeznek ügyfélkapuval.

 

A letőrt ágaktól és lehullott levelektől tisztították meg az Őrláng Egyesület önkéntesei többek között az önkormányzat épületének tetejét és csatornáját.

 

Kezdődik a lombkoronák visszavágása a Hősök terén lévő fáknál. Jövő héten csütörtökön és pénteken, azaz március 11-én és 12-én lezárják a parkolók egy részét a fák visszavágása miatt és félpályás korlátozásra is számítaniuk kell majd az arra haladóknak. 

5,7 milliárd forintos főösszeggel aláírta és kihirdette Barcs költségvetését a polgármester. Barcson a költségvetést az eddig megszokottak szerint két ütemben tárgyalta a képviselő-testület. 

Rajtra készen várja az indulást a barcsi oltópont, amelyet a Kistérségi Járóbetegellátó Központban alakítottak ki. Dr. Kisimre László igazgatótól megtudtuk: a barcsi oltópont március elseje óta hivatalosan is működésbe léptethető, a szükséges engedélyeket megkapták. 

A Barcsi Polgármesteri Hivatalból is érkezhet az oltásra hívó telefon. Az értesítésben résztvevő dolgozók a háziorvosoktól kapják meg a behívandók listáját az elérhetőségekkel együtt. 

A kormány tegnapi és mai ülésének döntéseit ismertette Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A részletekről Orbán Viktor holnap ad tájékoztatást.

Elmarad a városi ünnepség Barcson március 15-én.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára az Országházban hétfőn arról beszélt, hogy az M60-as Pécs–Barcs országhatár közötti szakaszra a jogerős építési engedély megszerzése 2022 első negyedévében várható, de mindezek mellett a térségben jelentős számú útszakaszt építenek és újítanak fel a Magyar Falu Program keretében – írja a bama.hu.

A Dráva Völgye két vízgazdálkodó technikus tanulója, a végzős Tarr Balázs és Mátyás Dominik is bejutott az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjébe – tájékoztatott a Kaposvári Szakképzési Centrum.

A korábbi évekhez hasonlóan a katasztrófavédelem 2021-ben is kiírja azt a pályázatot, amely az önkéntes mentőszervezetek tevékenységéhez kapcsolódó járművek, ruházati termékek, működési költségek finanszírozására nyújt támogatást a központi költségvetésből – tájékoztatott a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.  

Folytatódik az online térben a kulturális rendezvények sora tavasszal is, de van, ahol engedélyezett a találkozás. 

Barcson is nőtt az érdeklődés a szakképzés iránt – ezt is tartalmazza a Kaposvári Szakképzési Centrum közleménye. Számadatokat egyelőre nem közölt a középiskolai jelentkezések összesítése kapcsán az intézmény, amely két szakmai illetve technikusi képzéseket nyújtó iskolát is fenntart Barcson. 

Bővült Barcson a gázhálózat. Három utcában, a Kinizsi, a Segesvári és a Szegfű utcákban építtette ki a gázvezeték-hálózatot az E.On. 

Csokonyavisontán is égett az avar, egy hektáron oltották a lángokat a barcsi hivatásos tűzoltók hétfő délután. Idén már több, mint 70 szabadtéri tűzesethez riasztották a Somogy megyei tűzoltókat. 

A K-monitor a Nemzeti Népegészségügyi Központtól kapta meg a tavaly március 4. és idén február 14. közötti regisztrált koronavírusos fertőzöttek számát településenkénti bontásban.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!