Helyi Hírek

Szerda délután két elöregedett, elszáradt fát terveztek ártalmatlanítani az Őrláng Egyesület önkéntesei. Rácz Csaba, az Őrláng Egyesület elnöke szerkesztőségünknek elmondta, a városvezetés kereste fel őket, hogy távolítsanak el, kettő, a lakosságra és ingóságokra is veszélyes fát.

A Foglalkoztatási Paktum Barcs és térsége projekt keretében 100 százalékos foglalkoztatási támogatástok valósulhatnak meg, a módosított konstrukcióban újabb 13 főt vehetnek fel támogatással a környékbeli vállalkozások.

 

A 2021-es pályázatok nagy részében is kell önerőt biztosítania a városvezetésnek, a jelenlegi tervek szerint ezt vállalni tudja a város. Koós Csaba, Barcs polgármestere a Híd Televízió Barcsi Krónika című műsorában bemutatta a város 2021-es költségvetését.

Hétfőn helyezték ki a város központjában és a Pálfalusi városrészben a tojásfákat. Kovács Helga, a Városgazdálkodási Igazgatóság vezetője szerkesztőségünknek elmondta, az igazgatóság munkatársai már hétfőn kiszállították a település két pontjára a feldíszítésre váró fákat és már a tavalyi évről megmaradt hímes tojásokat fel is akasztották az ágakra.

Újabb sikereket arattak a barcsi karatékák. A 31. Hungarian Tatami Cup elnevezésű karate versenyen 3 versenyzővel vett részt a Barcsi VSE Karate szakosztálya a budapesti Láng Sportközpontban. Horváth Gábor sportreferens a Dráva Hullám Vekker című műsorában elmondta, a versenyzők nagy része egy éves kényszerszünet után mérkőzött meg egymással.

A „Tégy többet” Országos etika versenyen nyújtott kiváló eredményükért különdíjat kaptak a barcsi Arany János Általános Iskola diákjai. A Veres Pálné Gimnázium által rendezett megmérettetésen javarészt középiskolás diákok mérték össze tudásukat, de idén az általános iskolák 8. osztályos tanulóit is engedték nevezni a versenyre.

Bár alig akadt család Barcson, aki gyermekfelügyeletet kért óvodás vagy általános iskolás gyermeke számára, az étkezést sokan kérték a kényszerszünet idejére is.

A barcsi bölcsőde továbbra is nyitva tart, de kevés kisgyermek veszi igénybe a korlátozások idején. A Napsugár Bölcsődébe hétfőn 16 kisgyermek érkezett.

Továbbra is segíti a Polgármesteri Hivatal és a Városi Könyvtár is az idősek és az arra rászorulók oltásra való regisztrációját. Koós Csaba, Barcs polgármestere a Híd Televízió Barcsi Krónika című műsorában elmondta, a koronavírus elleni oltáshoz regisztrációra van szükség, amely többnyire e-mailhez kötött.

Pandémiás költségvetést készített a város, „szűkebb a keret, de biztosított a város működése”. Koós Csaba, Barcs polgármestere a Híd Televízió Barcsi Krónika című műsorában ismertette az elfogadott, aláírt és kihirdetett 2021-es évi költségvetést, amely a barcs.hu oldalon is megtalálható.

Több zsáknyi kupak gyűlt már össze egy rinyaújlaki beteg kisfiú támogatására, a kupakokat már nem csak a helyiek, hanem több környékbeli üzletlánc dolgozói és egy pécsi óvoda munkatársai is gyűjtik. Moldoványi János a Rinyamenti Hátrányos Helyzetű Emberek Egyesületének elnöke szerkesztőségünknek elmondta, Kelemen Andris súlyos szívbeteg, de családjában nem ő az egyetlen egészségügyi ellátásra szoruló kisgyermek.

Megkapták az engedélyt, így leszerződhettek Barcsra az eddig is többségében ott dolgozó szakorvosok – tájékoztatta szerkesztőségünket dr. Kisimre László, az intézmény igazgatója.

A BarcsMédia felületeire költöznek a március 15-i programok. A Barcsi Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskola növendékei hetek óta készültek az ünnepi műsorra, ám a fényfestéssel egybekötött produkcióra az iskola hétfőtől nem kérhette volna fel a diákokat.

Biztosítják a gyermekfelügyeletet és az étkezést is a Barcsi Járás településein található óvodákban. Reiz Tamás, a Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke szerkesztőségünknek elmondta, folyamatosan gyűjtik az adatokat az ingyenes és fizetős étkeztetés igényéről, az eddig ismert információk alapján az ingyenesen étkezők szinte 100 %-a él a lehetőséggel az elkövetkezendő időszakban is.

Hétfőtől lépnek életbe a héten meghozott szigorítások. 

Több sikeres vállalkozás indítási tanfolyamot zárt tavaly szeptember óta a Somogy Megyei Vállalkozó Központ Alapítvány barcsi irodája.

Ideiglenesen szünetelteti a személyes ügyintézést ügyfélszolgálati irodáiban és csökkenti a tervezett üzemszünetek számát az E.ON Hungária Csoport

Módosult a kormányrendelet, mégis lesz gyermekfelügyelet az óvodákban és az iskolákban indokolt esetben. Hétfőn jelentkezhetnek azok a szülők, akik nem tudják megoldani óvodás korú gyermekük vagy gyermekeik elhelyezését Barcson. 

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság megalakulásának 25. évfordulója alkalmából gyermekrajzpályázatot hirdet a Föld Napja tiszteletére. A pályázatra óvodás és iskolás gyerekek alkotásait várják a „Kedvenc védett állatom vagy védett növényem” témákban – tájékoztatott az Igazgatóság.

 

Már a mai műtétek is elmaradnak Barcson az egészségügyi átszervezések miatt.

 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!