Helyi Hírek

Zavartalanul működik a térségben az oltási folyamat, falugondnokok veszik ki a részüket az regisztráltak oltási ponthoz való szállításában. Reiz Tamás, a barcsi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke szerkesztőségünknek elmondta, a települések falugondnokai már hetek óta kiveszik a részüket az oltást segítő feladatok közül, mindent megtesznek az oltás sikerességének érdekében.

Több tucatnyi sportszercsomagot kaptak a drávamenti óvodák. Kun Eszter a Drávamenti Óvodák, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatának vezetője szerkesztőségünknek elmondta, a BMSK Sport Közhasznú Nonprofit Kft. az „Ovis labdaprogram” keretein belül több sportszercsomagot adott át a kistérség 13 óvodájának.

2:0-ra nyert a megyei harmadosztály 13. fordulójában a Barcs a Csököly csapata ellen. A félidőben már 1:0-s vezetéssel mehetett pihenőre a barcsi alakulat Orsós István góljának köszönhetően, majd a 82. percben Kemány Ferenc állította be a 2:0-s végeredményt.

1700 kg táp és 400 kg konzerv gyűlt össze a Barcsi Állatmenhely kutyusai számára. Biczák Balázs a Barcsi Állatmenhely vezetője szerkesztőségünknek elmondta, a felajánlott mennyiség közel hasonló a karácsonyi időszakban összegyűlt mennyiséghez, most inkább a legtöbb adományt magánszemélyek gyűjtötték össze.

A tavasz beköszöntével, az első szezonális termés piacra kerülésekor sokan kezdenek életmódváltásba. Érdemes azonban mérlegelni, hiszen a rosszul és hirtelen megváltoztatott étrend, legyen az bármennyire egészségesnek tűnő, megterheli a szervezetet.

Jó ütemben halad a Barcs és térségében a regisztráltak koronavírus elleni oltása – mondta el a Barcsi Krónika vendégeként dr. Nuszpl Árpád háziorvos. Beszámolt róla: hetente változó mennyiségű, általában 30-40 személy beoltására elegendő vakcinát kapnak, emellett küldenek oltópontra is regisztráltakat.

Az egyházi és a világ szokások meg kell, hogy férjenek egymás mellett. 

A Belügyminisztérium legújabb fejlesztésének köszönhetően akár a telefonunk kamerájával is azonosíthatjuk magunkat a közigazgatási ügyek online intézése során.

 

A történelmi események nagyban befolyásolják, meghatározzák egy-egy szakaszát életünknek. Mégis az ünnep az mindig ünnep marad, üzenete változatlan. A Dráva Hullám Hív a harang című műsorában Sas Rudolf plébánossal beszélgettünk többek között a húsvét üzenetéről.

 

Húsvét hétfőn is várja a nézőket a képernyők elé a Híd Televízió Barcsi Krónikája.

 

Egy tavalyi felvétellel emlékeztek meg a közös Keresztútról a Barcsiókia tagjai közösségi oldalukon.

 

Önkormányzati tulajdonban lévő utak, kerékpárutak, hidak építésére és felújítására, egyházi közösségi terek fejlesztésére, valamint egyházi közösségi programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre és egyházi közösségszervező bértámogatására nyújthatják be pályázataikat mától az ötezer fő, vagy ez alatti állandó lakossal rendelkező helyi önkormányzatok és társulások, illetve az egyházközségek.

Húsvét a feltámadás ünnepe, ennek kapcsán beszélgettünk a Dráva Hullám Hív a harang című műsorában Zsemberi-Szigyártó Évával a Darányi Református Egyházközség lelkészével.

 

2021-ben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Duna-Dráva Nemzeti Park. Az évforduló alkalmából idén számos akciót, játékot hirdet, visszatekintenek az elmúlt két és fél évtized eseményeire – írja az igazgatóság honlapján.

 

Sokszor ismételt kérdésekre ad választ a Barcsi Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskola által készített bemutatkozó videó. Korábban az Arany iskola is készített ilyet.

 

Nyuszik vették birtokba a várost. 

 

A hétfő esti Barcsi Krónikában az üzemanyagok árának alakulása kapcsán azzal is foglalkozunk, hogy mennyire kirívó a magyar szabályozás az üzemanyagokat terhelő adók tekintetében. 

 

Márciusban 1706 főt tartottak nyilván álláskeresőként a Barcsi Járásban a munkaügyi statisztikák szerint. Továbbra is több nő keres munkát, mint férfi. A szomszédos Nagyatádi Járásban márciusban ennél is többen, 1892-en kerestek munkát. 

Min múlhat az, hogy ki mikor kapja meg az oltást? Dr. Nuszpl Árpád háziorvost kérdezte a lakossági visszajelzések, megkeresések alapján szerkesztőségünk. A háziorvos elmondta: vannak prioritások, alapbetegségek, amik meghatározzák az oltási sort, de nem minden esetben csak ez az elsődleges tényező. 

Megoldódik a remények szerint a kerékpárosok közlekedése is Somogytarnóca és Barcs között a 68-as út felújításával. A tervezők az elmúlt hónapokban végig látogatták az út mentén fekvő települések polgármestereit és egyeztettek a tervekről. 

Oldalak

További hírek

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!