A volt szövetségi kapitánytól is tanulhattak a barcsi kézisek

Huszonhét már igazolt játékos vett rész a kézilabda szakosztály U8-as 9-es és 10-es korcsoportjának szervezett edzőtáborában. 

A csapat meghívására Skaliczi Lászlót, a magyar férfi kézilabda válogatott volt szövetségi kapitánya is részt vett előadóként a táborban és a sporttág szépségéről, eredményeiről, szövetségi kapitányi munkájáról mesélt a táborozóknak. A fiatalok egy héten keresztül minden nap erőnléti edzéseken vettek részt, a délután folyamán azonban javarészt a szórakozásé és a játékos edzésé volt a főszerep. Hétfőn és csütörtökön a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ medencéit vették be a táborozók, vízi vetélkedőn és szárazföldi sorversenyeken mérettették meg magukat. Ezen kívül lovaskocsis túrán vehettek részt a gyerekek, ahol állatokat simogathattak, a napot pedig a felnőtt játszótéren zárták. A hét folyamán a Mustármag Zenekarhoz csatlakozott a csapat, ahol arcfestéssel és kreatív játékkal töltötték el a délután nagy részét. Kézilabda révén, nem is zárhatta volna más a tábor végét, mint az edzőmeccsek, ahol a tábor résztvevői egymás ellen játszhattak barátságos mérkőzéseket. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!